
Vasárnap délben emlékeztek meg Kovásznán az 1848–49-es forradalomról és hőseinkről. A belvárosi református egyházközség udvarán megtartott ünnepségre szép számban érkeztek a város lakói, betartva az előírt szabályokat.
2021. március 15., 00:052021. március 15., 00:05
Tizenkét órakor, az istentiszteletet követően kezdtek el gyülekezni az ünnepelni vágyók a templomudvaron található 1848–49-es műemlék előtt, akiket Tánczos Szende, a Kőrösi Csoma Sándor Elméleti Líceum történelem szakos tanárnője köszöntött. A tanárnő meghatódva emlékezett a 2020 előtti március 15-i ünnepekre, lovas felvonulásokra, a fúvószenekari előadásra, a hagyománnyá vált gálaestre, amelyeknek idén is, ahogyan tavaly is, el kellett maradniuk.
– Hiszem azt azonban, hogy sem szerény büszkeséggel viselt tiszta magyarságunkat, sem emberi méltóságunkat nem kötötte gúzsba a járvány okozta helyzet korlátozásainak sokasága és összevisszasága. Emlékezni és ünnepelni gyűltünk ma össze – hangsúlyozta beszédében az emlékezés és ünneplés fontosságát.
Felszólalását követően Péter Arthur római katolikus plébános áldotta meg az ünnepséget, majd Magyarország Honvédelmi Minisztériumának nevében Kiss László ezredes mondott ünnepi beszédet. Ezt követően a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban szervezett alkotói vetélkedő díjazottjai léptek mikrofonhoz: Czilli Samu (5. osztály) saját versével, Fülöp Zsolna és Tusa Rebeka (5. osztály) a Nemzeti dal dallamára írt énekükkel, Molnár Anna Júlia (10. osztály) pedig esszéjével színesítette az ünnepséget.
Orbán Judit, a Vajnafalvi Református Egyházközség lelkipásztora szólt az egybegyűltekhez, végezetül pedig kegyeletkoszorút helyezett el Kovászna város önkormányzata, Magyarország Honvédelmi Minisztériuma, Fejér László Ödön szenátor, a történelmi egyházak, a Kovászna városi RMDSZ és MPP szervezetei, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, az orbaiszéki vitézi rend, a Városi Művelődési Ház, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum, valamint a Fiatalok Kovásznáért Szervezet. Az ünnepség végén felcsendültek nemzeti himnuszaink, a megemlékezést továbbá a református dalárda énekei színesítették.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!