
Akkor is szeretünk titeket, ha nem ránk szavaztok - jelentette ki egy kedd esti kolozsvári pódiumbeszélgetésen Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
2022. március 23., 09:182022. március 23., 09:18
A jelmondatot ki is írták egy molinóra a Planetárium Caféban, amelynek meghívására a politikus a pódiumbeszélgetésre érkezett.
Márki-Zay Péter elmondta: számára is ellenszenves volt, hogy a 2004-es népszavazáson Gyurcsány Ferenc a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztése ellen kampányolt. Hozzátette azonban, hogy ezt számításból tette, miután felmérte, hogy a határon túliak úgysem rá szavaznának. Szerinte számításból adott állampolgárságot és szavazati jogot a határon túli magyaroknak Orbán Viktor is, miután felmérte, hogy számíthat a szavazatukra.
"Mi vagyunk az elsők, akik szívvel-lélekkel támogatjuk a határon túli magyarságot, akkor is szeretjük és akkor is támogatjuk az itteni magyarok állampolgárságát, szavazati jogát, ha nem ránk szavaznak" - jelentette ki. Azt azonban megemlítette, hogy a levélszavazás rendszere megújításra szorul.
A politikus annak a feszültségnek a gyógyítását tartotta feladatának, mely abból származik, hogy Magyarországon sokan úgy látják: a határon túli magyarok tartják hatalmon "az ezer éves történelmünk legkorruptabb kormányát".
Kijelentette: semmilyen megalázkodást nem vár el azoktól a polgármesterektől sem, akik levélben közölték, hogy nem szívesen látják Erdélyben. Biztosra vette, hogy ha Magyarországon változás lesz, fel fogja hívni az RMDSZ elnöke, hogy gratuláljon, és minden rendben lesz.
Márki-Zay Péter úgy vélte: meg kell őrizni a határon túli magyar közösségek jelenlegi támogatási szintjét, de úgy vélte: a támogatásokat politikamentesen, korrupciómentesen kell adni, arra, amire a magyar közösségek kérik. Nem úgy, hogy kórházat kérnek, és helyette stadiont kapnak, amint szerinte Csíkszeredában történt.
Úgy vélte, a magyar állami támogatással elkezdett erdélyi beruházásokat mindenképpen be kell fejezni. Azt azonban nem vállalta, hogy a Fidesz felelőtlen ígéreteit is megvalósítja. Arra az újságírói kérdésre, hogy a 2020-as év 130 milliárd forintos szintjén vagy a 2021-es év 30 milliárd forintos szintjén szeretné megőrizni a határon túli magyar közösségeknek szánt támogatásokat, azt válaszolta, hogy valószínű, átlagolna.
A miniszterelnök-jelölt szerint azzal lehet a legnagyobb kárt okozni a határon túli magyarságnak, ha a nemzeti büszkeségét rombolják le. Németországban élő temesvári magyar ismerősének a példáját említette, aki tíz évvel ezelőtt, ha megkérdezték, magyarnak mondta magát, ma inkább a romániai származását említi.
"A mi célunk, hogy büszkék lehessünk a magyarságunkra, és ne kelljen szégyenkezni azért, hogy a mi miniszterelnökünk Putyin kiszolgálója, meg hogy a legkorruptabb ország lettünk az EU-ban" - fogalmazott.
Úgy vélte: Orbán Viktor csak a korrupcióban volt következetes az elmúlt években, minden másban "szélkakas" politikát folytatott. Az elmúlt hetek irányváltásairól említette, hogy a korábbi álláspontját megváltoztatva hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon át fegyvereket szállítsanak Ukrajnába, és ahhoz is, hogy NATO-csapatok érkezzenek Magyarországra. A legnagyobb gondnak a magyarországi korrupciót tekintette. Kijelentette: ha hatalomra kerülnek, Magyarország csatlakozik az EU ügyészségéhez, és börtönbe küldik a csalókat.
"Keresztény ember nem szavaz tolvajokra" - jelentette ki. Azt is sérelmezte, hogy a kormány gyűlöletpropagandával tartja fenn a hatalmát, márpedig szerinte a gyűlölet gyakran erőszakba fordul, a gyűlölet öl.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!