Marad a szekér

15 400 méter. Ennyi autópályát sikerült tavaly átadnia ennek az „országépítő” kormánynak. Ez kemény 42 centiméter és 19 milliméter naponta. Ebben a tempóban pontosan 25 évre lesz szükség ahhoz, hogy befejezzék – ha egyáltalán van ilyen szándékuk, és csak ezt építik – az észak-erdélyi autópályát.

Nem teljesen világos kedvenc kormányunk autópályaépítő-stratégiája. Értem én, hogy nem érdekli őket az erdélyi sztráda (Erdélybe nem hozni kell valamit Bukarestből, hanem vinni, ezt egy évszázad alatt meg lehet tanulni), de az felfoghatatlan, hogy 27 év alatt nem sikerült rendes utat csinálni Brassó és Bukarest között. Egyértelmű ugyanis, hogy az ausztriai síparadicsomok többszörösébe kerülő brassópojánai sípályákat csak bukaresti fizetésekkel lehet megfizetni. Éppen ezért – néhány kósza erdélyit leszámítva, aki nem tudta elkerülni a Prahova völgyét – leginkább bukarestiek tépik a hajukat Comarnic magasságában minden áldott hétvégén.

Ezzel befognák a szájukat a brassóiaknak is, akik repülőterükért tüntetnek. Az állami támogatás elmaradását azzal magyarázta Ioan Rus közlekedési miniszter, még 2014-ben, amikor Brassó Megye Tanácsa önerőből elkészítette a kifutópályát, hogy azért nem indokolt a légikikötő, mert „épül a Brassó–Bukarest sztráda, és akkor egy óra alatt elérhető az Otopeni repülőtér”. Erre mondta a Brassó megyei tanács akkori elnöke, hogy „ezt húsz éve minden kormány megígérte, de nem csináltak semmit”. Vesztére: másnap elvitte a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Nem ezért vitte el, ugyan… Csak véletlen egybe­esésről lehet szó.

Az sem érthető, hogy mi akadálya van Piteşti-et Nagyszebennel összekötni. Ha a Renault beváltja fenyegetését, és valóban Marokkóba költözteti a Dacia gyárat, szó szerint összedől az állítólag szárnyaló román gazdaság. Egyes elemzések szerint ugyanis a több mint 16 000 embert foglalkoztató mioveni-i üzem a GDP hat százalékát hozza közvetlenül, és körülbelül még egy félennyit, ha a beszállítókat is figyelembe vesszük. Akkor is megérné megtartani őket, ha olyan pályára lenne igényük, amin csak ők járnak, bár az árakat tekintve a romániai sztrádák annyiba kerülnek, mintha aranyburkolatú hídkarfáik és Swarovski-kristályos fényvisszaverő elemeik lennének.

Most Felix Stroe miniszter ismét több ezer kilométer autósztrádát vizionál, többek között a Székelyföldet is érintő Brassó–Bákót. Nem tűnik bölcs dolognak. Akik előtte ezt erőltették, Dan Şova, Victor Hrebenciuc, azokat ugyancsak elvitte a DNA.

A taktika elég átlátszó: Bukarestből nézve, az óramutató járásával ellentétes irányban minden évben meg kell jelölni egy irányt, hogy arrafelé „prioritás” autópályát építeni: Dobrudzsa, Moldva, Erdély, Olténia – azzal átmenetileg megnyugodnak az ott lakók. Aztán mire rájönnek, hogy nem történik semmi, ismét rájuk kerül a sor az ígérgetéssel.

Sztráda tehát nem lesz, egyelőre marad a szekér – az a biztos. Elena Udrea volt turisztikai miniszter is azt ajánlotta, hogy nem kell az utakra panaszkodni, hanem szekérről kell bemutatni az özönlő nyugati turistáknak a bukolikus román tájat. Turisták ugyan azóta sem jönnek, de Udrea szintén a DNA hálójában végezte…