
Kigördült a Jade Nyúl 2 elnevezésű holdjáró a Csang'o-4 kínai űrszondából, amely csütörtökön, elsőként az űrkutatás történetében, a Hold sötét oldalán landolt.
2019. január 04., 14:452019. január 04., 14:45
A Kínából december 8-án útnak indított űrszonda, amely egy leszállóegységből és egy holdjáróból áll, a júniusban pályára állított Csüecsiao (Szarka-híd) műhold segítségével tartja a kapcsolatot a Földdel.
A Csang'o-4 csütörtökön hajnalban a Hold sötét oldalán, a 10 kilométer magas hegyekkel övezett, Tódor Kármán magyar-amerikai fizikus, repülőmérnök nevét viselő Von Kármán-kráterben landolt.
A kínai állami média pénteken hajnalban tájékoztatott arról, hogy csütörtök este a Jade Nyúl 2 kigördült a Hold felszínére a leszállóegységből, amely erről képeket is küldött a Földre a műhold közvetítésével.
A rover a Hold felszínét kutatja, és számos kísérletet is végez majd. A tervezett kísérletek között szerepel a Holdon tapasztalható sugárzás mérése a Lunar Lander Neutron Dosimetry (LND) elnevezésű eszközzel, amelyet egy német kutatócsoport fejlesztett ki. A Csang'o-4 magokat is vitt magával, hogy a Hold felszínén, zárt környezetben zöldségtermesztéssel kísérletezzen.
A kínai holdkutatási program nemzetközi együttműködésben valósul meg. A misszió négy tudományos programjának műszereit holland, német, svéd és szaúd-arábiai kutatók fejlesztették.
Elődjéhez hasonlóan a Jáde Nyúl 2 is rendelkezik a felszín alá hatoló radarral a felszínközeli struktúrák kitapogatására és infravörös spektrométerrel a Holdon található anyagok összetételének elemzésére. Két, szemhez hasonló panorámakamerájával nagyfelbontású színes fotókat tud készíteni.
A holdjáró akár 20 centiméteres köveken is át tud mászni, maximális sebessége óránként 200 méter. Élettartamát három hónapra tervezték.
A Jáde Nyúl-1-től eltérően, amelyet esténként a földi irányítóközpontból állítottak le és helyeztek újra üzembe napfelkeltekor, a Jáde Nyúl-2 automatikusan helyezi magát alvó vagy éber állapotba a napfény mennyiségétől függően. Ezt az automatizmust azért kellett beépíteni a szerkezettel, mert a Hold túloldalán lévő eszközzel sokkal nehezebb a kapcsolattartás, mint az innenső oldalival.
Öt évvel ezelőtt az első kínai holdjáró 114 méter megtétele után műszaki hiba miatt elakadt. A Kínai Űrtechnológiai Akadémia kutatói több technikai újítást is eszközöltek egy hasonló kudarc megelőzése céljából.
A Hszinhua szerint a kínai tudósok remélik, hogy a Jáde Nyúl 2 hosszú utat tesz meg a Hold "sötét" oldalán, számos fotót készít az ismeretlen vidékről, "meghallgatja az ősi kövekbe rögzült sztorikat" és újabb nyomait fedezi fel a Hold és a Naprendszer korai történetének.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!