
Augusztus 31-re ígérték, de úgy tűnik, csak e hónap végén tesznek pontot a Sepsiszentgyörgyöt – Illyefalván keresztül – Brassó megyével összekötő megyei út korszerűsítésének a végére.
2017. szeptember 06., 00:342017. szeptember 06., 00:34
Augusztus 31-re ígérték, de úgy tűnik, csak e hónap végén tesznek pontot a Sepsiszentgyörgyöt – Illyefalván keresztül – Brassó megyével összekötő megyei út korszerűsítésének a végére.
A kivitelező cég eredetileg június végére, majd augusztus 31-re tervezte a megyei út teljes felújítását, ám ezt a határidőt is módosították, ezúttal szeptember 30-ra.
„Jogilag a határidőn belül van a kivitelező cég, de mi szerettük volna, ha mielőbb befejezik a munkálatokat”, emelte ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve: pénteken helyszíni terepszemlét tartottak a kivitelező cég képviselőjével és az ellenmérnökkel közösen, és kiderült, még vannak megoldásra váró feladatok. Többek között újra kell építeni, illetve esetenként kijavítani egy pár bejáratot a házakhoz, hogy ezek a szabványoknak és a helyi igényeknek is megfeleljenek. Ugyanakkor egy-egy helyen a betonozott sáncok is javításra szorulnak. Az úttesten már közlekednek, viszont a hivatalos átadásra csak akkor kerül sor, amikor minden felmerült gondot orvosoltak.
Tavaly ősszel indult a 8,5 kilométeres út teljes körű felújítása, mely keretében két réteg aszfaltszőnyeget kapott az úttest, de a tervekben szerepelt a megrongálódott átereszek kicserélése, a vízelvezető árkok kialakítása, valamint 220 házhoz a bejárat építése is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!