A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
2022. szeptember 08., 00:022022. szeptember 08., 00:02
A napokban Uzon községben ingyenes tüdőröntgent végeztek, amelyen részt vettem én is a szüleimmel. Olyan incidens ért ott minket, amely véleményem szerint kissé rasszista, de mindenképp megbotránkoztató. Elöljáróban azt üzenném azoknak a román nemzetiségű orvosoknak, akik magyar vidékre érkeznek, hogy fogadják el, itt magyarok élnek. Ami velem és a szüleimmel történt, egy példa arra szerintem, hogy mai napig nem képesek felfogni, hogy magyarok is élnek az országban. Pedig ideje lenne.
Az történt ugyanis, hogy amikor megérkeztünk, édesapám illedelmesen köszönt nekik, magyar nyelven, mivel arra számított, hogy magyar községben magyarok fogadják. Azt mondta, „kezét csókolom”. Erre a hölgy románul válaszolta, hogy „nem kezét csókolom, egyébként is ez mit jelent?” Lefordítottuk neki románra, hogy megértse, mire azt mondta románul: „nem kezét csókolom, hanem jó reggelt”.
Majd ezt még többször elismételte nevetgélve, hogy hogyan helyes köszönni. Aztán tovább taglalta a szintén román nemzetiségű kollégájának az esetet, azon nevetgéltek, hogy édesapám miként köszönt.
A családunk nem rasszista, elfogadjuk a románokat, szinte tökéletesen beszéljük a nyelvet. Ez a jelenet azonban mélységesen megbántott. Egyrészt azért, mert magyarságunkért gúnyolt ki, másrészt azért, mert fiatalabb létére, miként lehetett ennyire szemtelen édesapámmal szemben?!
Nap mint nap betérnek hozzám románok az üzletbe, ahol dolgozom. Szerintem észre sem veszik rajtam, hogy magyar vagyok, soha eszembe sem jutott kijavítani senkit, pedig olyan helyen élünk, ahol többségben laknak a magyarok. Nekem ezt ugyanis nem lenne szabad. Nekik viszont lehet. Elvárják, hogy románul köszönjünk, és nem is ezzel van a legnagyobb gond. Hanem azzal, hogy szégyenérzet nélkül gúnyolnak, nevetnek ki azért, mert magyarok vagyunk, mert magyar vidéken betérve valahová magyarul köszönünk.
(e-mail)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!