
A szinte kilencórás versenyprogram mellett román és magyar játékfilmeket is vetítenek a marosvásárhelyi 30. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon - közölték szerdán a szervezők.
2022. szeptember 07., 16:072022. szeptember 07., 16:07
A seregszemle szeptember 28. és október 2. között lesz. Első alkalommal vetítik Erdélyben Fazakas Péter A játszma című filmjét, amely Bergendy Péter A vizsga című 2011-es alkotásának tizenegy évvel később elkészült folytatása. Megnézheti a közönség Pálfi György Mindörökké című filmjét, amely Tar Sándor A mi utcánk kötetének egyik novellája alapján készült. Műsorra tűzték a fesztivál szervezői Lőrincz Nándor és Nagy Bálint első nagyjátékfilmjét, a Legjobb tudomásom szerint című alkotást is, amelyben a marosvásárhelyi születésű Bodolai Balázs játssza az egyik főszerepet.
Megtalálható a programban Vékes Csaba és Olt Tamás Korai menyegző című munkája. Levetítik a 30. Alter-Native programjában a nagyváradi születésű Demian József Éjjeli őrjárat című magyar-román koprodukcióját, amely egy színházi társulat egyetlen éjszakájának történetét meséli el. Megnézhetik a filmkedvelők a Makulátlan (Imaculat) című román filmet. A fesztivál zsűrijének egyik tagja, Monica Stan és George Chiper-Lillemark rendezte alkotás tavaly három kitüntetéssel tért vissza a Velencei Filmfesztiválról. A 30. Alter-Native zsűrije egy másik tagjának, Andrei Hutuleacnak a filmje, a #dogpoopgirl is szerepel a játékfilmes programban, akárcsak Anca Damian animációs musicalje, A sziget (Insula).
Ezek mellett megnézheti a közönség a Melegvizek országa című magyar-szlovák-norvég-német filmet Igor Buharov és Ivan Buharov rendezésében, Kis Hajni Külön falka című filmjét, Szakonyi Noémi Hat hét című alkotását és a Kilakoltatás című Fazekas Máté-filmet. Ugyanakkor Csibi László kolozsvári rendező A szocializmus hátsó bejárata című nemrég elkészült dokumentumfilmje, valamint a Dolhai Attila Szétszakítottak című drámája alapján készült zenés tv-film, az Iványi Marcell rendezte Örök hűség is szerepel a programban.
A szervezők korábban közölték, hogy az előzsűri döntése értelmében 42 kisfilm versenyezhet fesztivál nagydíjáért. Összesen 841 rövidfilmet neveztek be, ezek közül 42-őt választottak ki, közöttük 19 kisjátékfilmet, 15 animációt, négy dokumentum-, négy kísérleti filmet. A beválogatott filmek 17 országból származnak, a legtöbb közülük - hét-hét - romániai, illetve francia gyártású, Magyarországot hat, Oroszországot öt, Észtországot pedig négy film képviseli.
Újdonság az idén, hogy külön szekcióként meghirdették a regionális filmek versenyét, amelyre kizárólag erdélyi alkotók nevezhettek be. A Schnedarek Ervin-díjért kilenc rövidfilm versenyez, ebből hat kisjátékfilm, egy animáció, kettő dokumentumfilm. Ezek közül kettő a nagy versenyprogramba is bekerült.
(MTI, fotó: ALTER-NATIVE FILM FESTIVAL/Facebook)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!