Ma Sarlós Boldogasszony napja van

Mellette – a székelyföldieknél maradva – Ivóban, Székelykálon, Kotormányban, Magyarzsákodon, Bándpatakán, Ditróban, Güdücön, Gyergyóújfaluban, Homoródkarácsonyfalván, Tibódon és Futásfalván tartanak ma templom- vagy kápolnabúcsút. Közülük az utóbbi a legjelentősebb, miután Jakubinyi György érsek 1992 januárjában hivatalosan is kegyhellyé nyilvánította a kis kézdiszéki zsákfalu központját. Itt azóta minden évben több száz zarándok gyűl egybe Erdély különböző részeiről, de még az anyaországból és Moldvából is.

Ma álló templomát 1851 és 1856 között építettek, és utólag a Háromszéki Szűzanya szobrának őrzőjévé vált. A Csíksomlyói Szűzanya 1750-ben egy huszár által 75 akkori forintért ugyancsak fából kifaragott hasonmását egyes feltételezések szerint a ‘48-as szabadságharc idején a felső-háromszéki Esztelnek minorita kolostorából menekítettek Futásfalvára, ahol az 1960-as években az éppen ott szolgáló Bálint Lajos plébános, Erdély későbbi első érseke egy különös csoda folytán megtalálta a toronyban. Annak idején így írták le az alkotást: „Mérete jó nagy, és alakja szép, díszes. Magassága három könyök és egy tenyér. A test részei középarányosak, se nem darabosak, sem túlságosan nem finomkodók. Alkatában és a formákban kifejeződő méltóság a hívő és vallásos lelket képes áhítatra, tiszteletre ragadni. Egyszóval, mint az Úr alázatos szolgáló leánya tűnik a szemünkbe...”

A zarándokhellyé való nyilvánítást követő esztendőben, 1993-ban egy közel 1000 méteres, a település melletti magaslatra vezető erdei keresztutat is kiépítettek, amelyen – ha éppen nem zuhog az eső – rendszerint a búcsús körmenet is végighalad. Később,  Tifán Lajos plébánosa kezdeményezésére, a Futásfalvára vezető zarándokút bevezető szakaszán egy monumentális székelykaput is állítottak a vendégek fogadására.

Az oklevelekben először 1544-ben szereplő, ma alig 300 lakossal bíró „Fwtásfalwa” eredetére nézve a népi emlékezet két verziót is megőrzött. Az egyik szerint nevét Kun Lászlóról kapta, aki errefelé ellenségeitől életveszélyes helyzetbe került, és futva menekült, mígnem a korábban éppen általa ide száműzött Hamar család tagjai meg nem mentették. Jutalomképpen aztán meg is kapták donációban a falut a királytól. Mások úgy tudják, a reformáció idején vallást váltó, szomszédos Ikafalváról ide „futott” katolikusok alapították, innen a neve. A plébánia alapítása az anyakönyvek tanúsága szerint 1696-ra vezethető vissza, a 19. század elején a falu határában még látszottak a Szent Imre tiszteletére emelt kápolna nyomai. Papai közül a helybéli születésű Bardócz Mózes 1945-ben a földvári haláltáborban szenvedett vértanúhalált, míg a híveket negyedszázadon át szolgáló Páll Gyula megjárta a kommunista diktatúra börtöneinek poklát – a gyónási titok fel nem fedése okán.

Régen a gazdák a templomba vitték aratószerszámaikat ezen a napon, és amíg a misét hallgatták, a külső fal mellé támasztva pihentették. Majd kimentek a határba, hogy egy rendet vágjanak a búzában. Ezután hazamennek, és csak másnap kezdték az igazi munkát. Már ott, ahol kellően megérett a gabona, mert például a Sóvidéken három héttel később következett ez be. És amennyiben nem esik az eső; mert ha igen, akkor állítólag negyven napig el nem áll. Kézdiszentléleken meg is maradt a mondás: „Sarlós Boldogasszony ha vizel, akkor soká vizel, egykönnyen nem ér rá.”

A varságiak még a 20. század közepén sem dolgoztak Sarlós Boldogasszony ünnepén, mise közben meg főként azért imádkoztak, hogy az erős idő elkerülje a tanyák népét. A régi gazdaasszonyok azt is feljegyezték, hogy a Sarlós Boldogasszony és Nagyboldogasszony között kikelt csirkékből kiváló tojók lesznek.

Háromszéken egészen a második világháború végéig az aratás kezdőnapjának tartották. „Legények és leányok elsősorban a lelkész és a falubíró gabonatábláinak learatására szerveztek népesebb kalákákat. A fiatalok ilyenkor felünneplőbe öltöztek, s rendszerint énekelve, zeneszó mellett dolgoztak. Amikor egy táblán már csak néhány gabonaszál maradt, azt kiabálták: Fogjuk meg a nyulat! Az utolsó gabonaszálakból és mezei virágokból koszorút fontak, amit ünnepélyes menetben vittek be a faluba. Az utcákra kisereglett gazdák és asszonyok a koszorút és annak vivőit legtöbbször vízzel locsolták le. Rendszerint a tisztaszoba mennyezetét tartó gerendára erősítették, majd magvait bevegyítették a vetőgabona közé. Európában és a Kárpát-medencében a gabonában rejlő életerőt állat alakú lénynek, Erdélyben pedig nyúlformájúnak képzelték el” – olvashatjuk Pozsony Ferencnél.

Néhol fodormentát vagy más, női betegségek ellen használható gyógynövényt szenteltettek a régiek a látogatás napján, teájukból várandós asszonyokat itattak. A mentát azonban a nem hívők is nyugodtan szedhetik, és nemcsak ezen a napon: amellett, hogy feldobja az üdítők, koktélok, hústöltelékek, gyümölcssaláták ízét, teája emésztési zavarok, felfúvódás, epegyulladás, menstruációs zavarok, meghűléses betegségek ellen is hatásos!

Címlapfotó: Búcsúkor a Háromszéki Szűzanyát is kihozzák a templomból (fotó: Bartos Lóránt)