
„Egy kalandokkal teli ünnepi komédiára várjuk „Athén” lakosságát.
2018. december 28., 00:152018. december 28., 00:15
Így folytatják: „Harmadik alkalommal búcsúztatjuk Sardar Tagirovsky produkciójával az óévet. 2015-ben Moliére Úrhatnám polgár című komédiáját, majd 2017-ben Carlo Goldoni mediterrán ízű Chioggiai csetepatéját vitte színre a Tamási Áron Színház társulatával. Az idei ünnepi előadás eltér a megszokott bohó szilveszteri hangnemtől. Az emelkedett hangulatú show Arisztophanész Lüszisztraté című komédiája mentén tesz kísérletet a mindenkori Háborúval való leszámolásra. A béke lehetőségét Beatles betétdalok hirdetik, amelyet a kilenc múzsa előadásában hallhat a közönség. Az előadás valóságában nem egy Lüszisztraté nevű főszereplő diktálja az események menetét, hanem a társulat női tagjai. Ma már nincs Lüszisztraté. Jelképe örök: a békére vágyóké.
A szilveszteri kalandon való részvétel ára 60 lej, a produkció jellegéből fakadóan jegyek csak a Központi Jegyirodában vásárolhatók. Az előadásban a közönség szerepe rendhagyó. Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy a produkcióra csak meghatározott számú férfi és női jegy érhető el.”
A szilveszteri előadást követően, január 3-án 19 órától kerül sor az új előadás hivatalos bemutatójára, utána pedig január 4-én, 6-án és 12-én 19 órától tűzi műsorára a színház. Jegyek a központi jegyirodában válthatók.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!