
Fegyvert használtak a román határrendészek hétfő hajnalban egy illegális bevándorlókat szállító jármű megállítására. Az incidensben két migráns és egy rendőr megsebesült.
2017. augusztus 29., 00:202017. augusztus 29., 00:20
Fegyvert használtak a román határrendészek hétfő hajnalban egy illegális bevándorlókat szállító jármű megállítására. Az incidensben két migráns és egy rendőr megsebesült.
A határrendészet közleménye szerint az éjszaka folyamán a Temes megyei Denta közelében úttorlaszt képeztek a Belgrádot Temesvárral összekötő E70-es országúton, megállásra kényszerítették és ellenőrizték a Temesvár felé tartó járműveket. Két gépkocsi azonban nem állt meg az úttorlasznál. Nekihajtottak a hatóság több gépkocsijának, és egy határrendészt megsebesítve továbbszáguldottak.
A határrendészek ezt követően használták a fegyverüket. Az egyik gépkocsi egyik kerekét sikerült kilőniük, ám a lövedékek a jármű két utasát is megsebesítették. A közlemény szerint az akció során a megállított gépkocsi szerb sofőrjét és 12 „afro-ázsiai” bevándorlót vettek őrizetbe. A sebesült rendőrt és a „felpattanó golyók által megsebesített” határsértőket kórházba szállították. A rendőrség megerősítette a Temesvár közelében levő utak ellenőrzését, a szerb sofőrt embercsempészet gyanújával, az utasokat pedig illegális határátlépés gyanújával vizsgálják.
A Pressalert.ro temesvári hírportál szerint a hatóságok mindkét gépkocsi utasait őrizetbe vették, és a torlaszon áttörő másik gépkocsi sofőrjét is sikerült azonosítaniuk, de egyelőre nem tudták elfogni. A portál szerint a rendőr és az egyik bevándorló könnyebb sérüléseket szenvedett, a másik eltalált bevándorló életéért azonban még küzdenek a temesvári orvosok. A Digi24 hírtelevízió szerint a két gépkocsi afganisztáni és pakisztáni származású bevándorlókat szállított.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!