Lírai korrajz katonaságról

Nicolae Ceauşescu kommunista diktatúrája alatt körmönfont módon és ördögi leleményességgel próbálták meg- és betörni a kötelező katonai szolgálatukat töltő ifjakat. Ha az illető netalán magyar volt, akkor fokozott figyelmet fordítottak rá a román hadseregben. Ennek zárt és sajátos szabályok szerint működő világába nyújt lírai bepillantást a szenvedő alany hitelességével Benő Attila Egy század arcai című legújabb verskötete.

A könyvet megyénkben Sepsiszentgyörgyön a Tein Teaházban, Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeumban és Csernátonban a Haszmann Pál Múzeumban mutatták be hétvégén. Az 1968-ban Marosvásárhelyen született nyelvész, költő és egyetemi tanár közvetlenül a középiskola elvégzése után, 1987 szeptembere és 1989 januárja között teljesített kötelező katonai szolgálatot Bukarestben. Ott szerzett „élményei” 28 év érlelődés után törtek felszínre tudata rejtekéből, sajátos módon, illetve nyelvezeten kiáltván világgá az akkor és ott történteket. És egyedi formában, hiszen világirodalmi szinten sem bevett szokás a katonaévekre költeményekben emlékezni.

Amint az Szonda Szabolcs könyvtárigazgató bevezetőjéből kiderült, a kötet a tavalyi, 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron került az olvasók asztalára az Erdélyi Híradó Könyvkiadó és a Fiatal Írók Szövetsége együttműködésének köszönhetően. A szerzőtől megtudhattuk, egy századnyi Erdélyből verbuvált, zömében Maros megyei fiatallal együtt rukkoltatták be egy bukaresti laktanyába, egy olyan korban, amikor még a hadsereg zárt rendszerében is érzékelni lehetett a kommunizmus ellentmondásait. Hiába választotta el őket ugyanis egy kerítés a kinti világtól, annak abszurditása beszivárgott a kaszárnya falai közé, és kihatott mindennapi életükre. Szombat délelőttökként például kötelező volt a Scînteia nevű pártlap böngészése, hogy tudomást szerezhessenek a diktátor legújabb munkalátogatásairól. A szájából elhangzott és a sajtóban leközölt utasításokat pedig ajánlatos volt megjegyezni, mert számon kérték az erre hivatottak.

Éppen ezért a könyv címe a letűnt kor és korszak Romániájának hangulatára, illetve a századot alkotó és azonos helyzetekben egymástól eltérően viselkedő katonatársaira, altisztekre, valamint tisztekre egyaránt utal. Volt közöttük istenhívő, megalkuvó, ostoba, szadista, hataloméhes, félénk, akarnok, lázadó és öngyilkosságba menekülő egyaránt. Portréjukat a történések helyszínét és időszakát rögzítő prológus, valamint a sorsuk további alakulását sejtető epilógus által keretezett, dokumentumnak is beillő költeményekben örökítette meg.  

Székely Géza képzőművész egykori sorkatonaként a saját bőrén is megtapasztalta a versekbe foglaltakat, ezért illusztrációi nem csak kiegészítik, hanem elmélyítik és érthetőbbé teszik azok üzenetét. Szemlélésük közben ugyanakkor tetten érhető, hogy nem csak a szereplők arcát, hanem a mögötte megbújó jellemet és viselkedésük lelki hátterét is igyekezett megrajzolni.