
Levélben adott magyarázatot Klaus Johannis államfő Tudorel Toader igazságügyi miniszternek arra, hogy miért utasította el második alkalommal is Adina Florea kinevezését az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) élére.
2019. január 09., 13:152019. január 09., 13:15
A bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény előírásaira és az alkotmánybíróság vonatkozó határozataira hivatkozva Johannis levelében azzal magyarázza Florea kinevezésének elutasítását, hogy a javaslathoz csatolt dokumentációban továbbra sincs bizonyíték arra, hogy a DNA-főügyészi tisztségre jelölt személy nem volt a szekuritáté tagja, illetve nem működött együtt a kommunista titkosszolgálattal.
Johannis államfő december 21-én jelentette be, hogy elutasítja Adina Florea kinevezését a DNA élére, arra hivatkozva, hogy nem teljesül esetében a vezető ügyészi tisztség betöltésének törvény által megszabott feltétele.
A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) csütörtöki ülésén dönthet arról, hogy fenntartja-e vagy sem az Adina Florea nevére korábban kiadott igazolást. Sulfina Barbu CNSAS-tag hétfőn úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy az igazolás 2009-es keltezésű, és elindították a törvény által előírt folyamatot ennek újbóli ellenőrzésére. Hozzátette, eredetileg december 21-én kellett volna összeülnie a CNSAS Kollégiumának, hogy döntsön arról, fenntartja-e az igazolásba foglaltakat, az ülés azonban kvórumhiány miatt elmaradt.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!