Leváltották csütörtökön a Transelectrica állami energiavállalat hamis diplomával rendelkező igazgatóját, miután kiderült, hogy csak látogatta a bukaresti Műegyetem kurzusait, de nem szerzett diplomát.
2019. szeptember 20., 09:522019. szeptember 20., 09:52
A döntést a Transelectricát felügyelő bizottság közölte a médiával. A tőzsdén jegyzett Transelectrica birtokolja a romániai villamosenergia-hálózatot, és a román állam egyik stratégiai fontosságú vállalata. A felügyelőbizottság közlése szerint Marius Dănuț Carașol helyett csütörtöktől Claudia Gina Anastase tölti be az igazgatótanács elnöki posztját. A döntést azzal indokolták, hogy a nyilvánosságra került információk hatással vannak a vállalat megítélésére, és óvni akarják a vállalat hírnevét a befektetők előtt.
Több hírportál arról számolt be, hogy Carasol hamis diplomával igazolta felsőfokú tanulmányait, hiszen életrajzában feltüntette, hogy diplomát szerzett a bukaresti Műegyetemen, de a felsőoktatási intézmény rektora közölte, hogy csak látogatta a kurzusokat, de oklevelet nem szerzett.
Romániában nem ez az első eset, amikor hamis diplomával rendelkező, felelős tisztséget betöltő személyek buknak le. Az év elején két álorvosról derült ki, hogy évek óta úgy dolgoztak kórházban, hogy nem végezték el az orvosi egyetemet. Korábban tucatnyi állami alkalmazottról, miniszterekről, hírszerzési vezetőkről, törvényhozókról, rendőrökről és egyéb magas rangú állami tisztségviselőkről derült ki, hogy szabálytalanul szereztek doktori címet.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!