Lemondott a román rendőrség vezetője, miután fény derült alvilági vezetőkkel folytatott egyezkedésére

Lemondott a román rendőrség éléről Liviu Vasilescu kedden, miután közfelháborodást okozott azzal, hogy több magas rangú társával együtt augusztus 9-ére virradó éjszaka személyesen egyeztetett az úgynevezett Duduianu-klán tagjaival.

Székely Hírmondó

2020. szeptember 02., 08:022020. szeptember 02., 08:02

Vasilescu kijelentette: semmilyen törvénytelenséget nem követett el, jóhiszeműen járt el, lemondásával pedig a román rendőrség és belügyminisztérium elleni "sajtóhadjáratnak" akar véget vetni.

A Duduianu-klán vezetőjeként ismert Emi Pian augusztus 4-én hajnalban lett késelés áldozata, ezt követően a román fővárosban és környékén napokig nagy erőkkel járőrözött és számos igazoltatást végzett a rendőrség, hogy elejét vegye a további leszámolásoknak, és megelőzze az alvilági erőszak elharapózását.

A román média már akkor tág teret szentelt annak, hogy az áldozatot - a járványügyi előírásokat semmibe véve - otthon ravatalozták fel, s a környék három napra az alvilág drága autókkal és ékszerekkel kérkedő figuráinak zarándokhelyévé vált, a gyászolók tömegében pedig semmilyen egészségügyi óvintézkedést - maszkviselést, távolságtartást - nem tudtak, vagy nem is próbáltak betartatni a rend őrei.

Ilyen körülmények között szervezte meg Vasilescu az éjszakai találkozót egy közeli templomnál a Duduianu-klánnal, akiket - az egyik testvér, Elvis Pian szerint - arra próbált rávenni, hogy mielőbb vigyék ki a házból és temessék el a nappalijában napok óta felravatalozott halottat.

A bandavezér temetése után akkor lett országos botrány az ügyből, amikor az Adevărul című lap augusztus 25-én videofelvételt is közzétett a rendőrségi vezetők és a Duduianu-klán éjszakai egyezkedéséről. Azóta az újságírók Klaus Iohannis államfőtől is több ízben megkérdezték: normálisnak tartja-e, hogy a rendőrség legmagasabb rangú képviselői ilyen bizalmas viszonyban legyenek az alvilággal, és felmerült-e, hogy lemondásra szólítsa fel a belügyminisztert.

Az elnök azt mondta: nem tiszte kommentálni az ügyet, de magyarázatot kér a tárcavezetőtől.

Helyesli Liviu Vasilescu országos rendőrparancsnok lemondását Marcel Vela belügyminiszter.

A belügyminisztérium közleményben tájékoztatott a tárcavezető álláspontjáról, mely szerint Liviu Vasilescu lemondása helyes döntés, és az intézmény imázsának és hitelességének megőrzését szolgálja.

"Ez a korrekt döntés, amelyben megegyeztünk, hogy ne romoljon és ne kérdőjeleződjön meg a Román Rendőrség megítélése és hitelessége. Az általunk folytatott megbeszélést követően beleegyezett abba, hogy visszavonul a főkapitányi posztról. Hozzátette, hogy folytatni kívánja rendőri munkáját, és tisztként látja el feladatait" - olvasható a belügyminisztériumi közleményben.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés