
Bejelentette szerdán lemondását a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöki tisztségéből Eugen Tomac, leszögezve, hogy vállalja a felelősséget az alakulat által a parlamenti választásokon elért eredményekért.
2020. december 09., 12:532020. december 09., 12:53
"Ma reggel gyűlést tartottunk. Mindannyian többet szerettünk volna elérni, mindannyian jobb eredményre számítottunk. Úgy döntöttem, hogy bejelentem kollégáimnak, hogy magamra vállalom ennek az eredménynek a felelősségét, amely minket, önöket elégedetlenséggel tölt el. (...) Ezért benyújtottam lemondásomat a PMP elnöki tisztségéről" - mondta a leköszönő pártvezető.
Az alakulat ügyvivő elnöki tisztségét Marius Paşcan, a PMP ügyvezető elnöke veszi át - tájékoztatott Tomac.
Azt is elmondta, a PMP kongresszus összehívását fontolgatja. Kifejtette, hogy a PMP törvényhozói "abszolút semmiben nem hibáztak parlamenti tevékenységük során", és emlékeztetett, hogy a pártnak több mint 2000 helyi választott képviselője, 50 polgármestere, számos alpolgármestere van, és tagjai "meggyőződésből, és nem kicsinyes érdekekből politizálnak".
Tomac azt mondta, a PMP a szavazatok 4,94%-át kapta meg, és ő nem vonja kétségbe az eredmény hitelességét, ugyanakkor 1090 óvást nyújtott be a párt a megyei választási irodákhoz, illetve a központihoz.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!