Lelkigondozás járvány idején

– Meg kell változtatnunk a mentalitásunkat, hiszen egész biztos, hogy már nem lesz olyan a világ, mint a járvány előtt volt. Mit gondol, hol kellene kezdeniük a híveknek?

– Valakitől azt hallottam, hogy nem akarunk a régi „normalitáshoz” visszatérni, mert az vezetett ehhez a helyzethez, újat kell kialakítani. Szerintem újra rá kell jönni a lelki dolgok fontosságára, illetve visszatérni hozzájuk. ,,Nemcsak kenyérrel él az ember” – mondja Jézus –, hanem minden igével is, amely Istentől származik.” Túlságosan leragadtunk az anyagiakba, az anyagi biztonságba, és elfelejtettük, hogy az ember nemcsak test, hanem lélek is. Ha lelkileg megbetegedünk, megbetegszik a test is, és vele együtt a társadalom is. A gyógyulást Isten adja, és csakis Ő. És adja is, ha kérjük!

– Mi is egy lelkipásztor teendője jelen esetben? Jelent-e ez pluszt az eddigiekhez képest? Mi a vallás szerepe a lelki segítésben?

– Szerintem a legfontosabb feladat tartani a lelket az emberekben. Olyan értelemben jelent pluszt, hogy ilyenkor sokkal több a lelkileg megroggyant és beteg ember. Túlságosan nagy a nyomás, és az ember sokkal hamarabb tud lemerülni, főleg ha nem is táplálkozik lelkileg. Fokozottabban kell figyelnünk a lelkükre, mint ahogy a fizikai betegség esetén is több gyógyszer és orvosi segítség igényeltetik. Imádság, szentmise, szentáldozás. Interneten és televízióban is sok lehetőség van bekapcsolódni vallási műsorokba.

– Az 1960-as években országos hírű „gyógyító ember” volt a Csongrád megyei Mészáros bácsi. Ő világosan megmondta, hogy a teája a gyomrot rendbe hozza, de a szívet nem – éppen ezért, ha az illetőnek gyűlölködése, bánata, önemésztő gondja volt, mindjárt kiadta az utasítást: „Gyónjá’ mög, de röndösen!” Valóban ilyen egyszerű volna?

– Hát igen, ilyen egyszerű, és éppen sokakat ez tart távol, mert nem akarjuk elhinni, hogy Isten a megváltást elvégezte. Nekünk csak egy lépést kell megtennünk, Isten a 99 lépést megtette. ,,Az ajtódban állok, és kopogok” – mondja Jézus.

– Az életterünk beszűkülése a vallásgyakorlásunkat is új koordináták közé szorította. Eddig nem látott kihívás elé állította a lelki gondozásban dolgozókat. Melyek a mindennapi kihívások?

– Amikor teljes bezárás volt, én is végeztem élő közvetítést a templomból, de ez nem az én világom. Szükségmegoldás. Most is azt vallom, a liturgia az személyes és közösségi találkozás Istennel és egymással. Ezt a végsőkig hangsúlyozom, és ennek függvényében cselekszem. Az elsőpéntekes betegeket is mindig meglátogattam, és azt mondtam, aki fél, az zárja be a kaput, de csak egy-kettő akadt ilyen a 40 személyből, máshol szívesen fogadtak minden hónapban. Mindennapi kihívás megértetni az emberekkel, hogy van vírus és betegség, de ez nem ok a félelemre. A félelem nem jó tanácsadó.

– A munkanélküliség, a gyász, a válások, a kísértések stb. nagyon sokakat fordít a lelkipásztoruk felé ebben az időszakban. Volt-e bármiféle gyorstalpaló vagy intézményes rákészítés ebben az időszakban a papok számára?

– Hát ezek sajnos nem csak mostani problémák, már alapból erre készülünk. Ilyen helyzetekbe csak utasítások jönnek a püspöktől, de mindegyik pap a maga plébániáján kezeli a helyzetet, és ha szükséges, konzultál a paptestvérekkel, illetve utánanéz dolgoknak, mert nincs mindenre sablonos megoldás.

– Milyen következményekkel kell számolnunk hosszú távon eme időszak okozta nem szokványos dolgokkal (elszigetelődés, magány, félelem stb.)?

– Az elmagányosodás és a bezárkózottság veszélye még inkább felerősödik, ezért fokozottabban kell közösségi eseményeket szervezni, ha lehetséges, és buzdítani az abba való bekapcsolódásra. Ez a helyzet mindenkit próbára tesz, és megvisel. Az élet megy tovább, és a remény hal meg utoljára. Isten nem hagy erőnkön felül megkísérteni.

– Különösen megnőhet a kis közösségek, a család, rokonság szerepe ebben az időszakban. Mit tehetünk egymásért mi, hívő emberek?

– Fokozottabban figyelni egymásra. Ezért tetszett jobban a „maradj otthon” helyett a „vigyázzunk egymásra” kampány. A családon kívül pedig észrevenni mások szükségleteit, és a lehetőséghez mérten segíteni. Biztatni egymást a közösségi életbe való bekapcsolódásra. Engedjük – minden körülmények közepette –, hogy Isten gyümölcsöt termő gyermekeivé váljunk!

Hodor Enikő