Lehet tüntetni, de a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Líceum felújításának még messze a vége

Utcára vonultak Sepsiszentgyörgy egyetlen román elméleti középiskolájának tanárai, diákjai és a szülők egy része, akik türelmük fogytán belátható időn belüli konkrét megoldásokat kértek az iskola felújítása kapcsán kialakult áldatlan helyzetben.

Bodor Tünde

2025. június 01., 09:402025. június 01., 09:40

A Mihai Viteazul Főgimnázium bentlakásának (amelyben iskolai osztályok is voltak) és dísztermének felújítása öt éve kezdődött meg, de két éve az önkormányzat felbontotta a szerződést a kolozsvári kivitelezővel, mert az nem haladt az ütemtervnek megfelelően, illetve nem végezte kielégítő minőségben el a rábízottakat.

A kolozsvári építőcég azonban nem volt hajlandó elhagyni az építőtelepet, inkább a bírósághoz fordult, jelenleg több per is zajlik a felek között. Tudomásunk szerint a város által ki nem fizetett számlák is közrejátszanak a konfliktusban: bár az önkormányzat fizetett volna, a cég nem tette le a szükséges számlákkal együtt az igazoló iratokat, csak többéves késéssel, a múlt év végén, ám ezeket a 2022-es számlákat már nem tudja kifizetni a polgármesteri hivatal. Időközben az utcafronton levő épülettömb felújítása is megkezdődött, azon egy helyi cég dolgozik, ám ott sem lesznek meg a tervezett időpontra a munkálatok, mert előre nem látott problémák merültek fel.

Galéria

A szülők elégedetlenek az oktatási feltételekkel, a tanároknak elegük van abból, hogy ingázniuk kell azok között az épületek között, amelyekben átmenetileg sikerült elhelyezni a tanintézmény osztályait. Ugyanakkor a diákok is szeretnének saját iskolájukba járni, de mindenki elviselte eddig a helyzetet, ám most elszakadt a cérna. A polgármesteri hivatal előtt megjelent mintegy 150 elégedetlenkedő tüntető kezében Iskolát, nem ígéreteket kérünk!, Megfelelő oktatási feltételeket! feliratot tartalmazó lapokat tartottak.

A középiskola diákjai jelenleg három fele vannak szétszórva, az önkormányzat a Berde Áron Gazdasági Líceum, a Puskás Tivadar Szakközépiskola és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem épületében talált nekik szabad termeket, a vidéki diákok is a többi líceum bentlakásában vannak elhelyezve.

A tüntetőket pénteken a polgármester hiányában Jakab Barna városmenedzser fogadta, aki biztosította a megjelenteket, az önkormányzat is azon van, hogy megoldást találjanak a kényelmetlen helyzetre, ezért beszereznek 16 konténert, hogy az iskolakezdésre mindenki saját iskolájába (vagy legalábbis annak a területére) járjon.

Galéria

Hétfőn a szabadságról visszatérő, a tanügyért felelős Sztakics Éva alpolgármestert is felkerestük és a kilátásokról kérdeztük.

„A tüntetéstől függetlenül dolgozunk tovább – mondta az elöljáró. Vannak dolgok, amiket nem lehet siettetni, vagy nem rajtunk múlnak. Zajlik a per a kivitelezővel, a héten lesz egy újabb tárgyalás, de az utolsó alkalommal mi is szakértői felmérést kértünk a kivitelezés minőségéről, akárcsak a cég. A főépület felújítása folyamatban van, a B részben még tanulnak a gyerekek, de az utcafronti A részben ismét előre nem látható problémák merültek fel: kiderült, hogy a főlépcsőnek nincsen alapja, így újabb szakértői véleményezést kellett kérnünk és tervmódosításra lesz szükség. Ha nem is iskolakezdésre, októberre talán befejezik a főépület A tömbjét, de a B résznek nem fogunk neki addig, míg az első épülettömbnél nem fejeződnek be a munkálatok. Éppen ezért őszre 16 konténert szerzünk be, hogy minden osztály legyen a kerítésen belül és ne kelljen a város különböző részeibe járni a diákoknak, tanároknak. A konténerek telepítéséhez szükséges engedélyek nagy része már megvan, a csütörtöki tanácsülésen remélhetőleg a helyi tanács jóváhagyása is meglesz és akkor meghirdethetjük a közbeszerzési eljárást” – részletezte érdeklődésünkre Sztakics Éva.

Sepsiszentgyörgyön egyébként több másik tanintézményben is munkálatok folynak, a gyerekek – a legkisebbektől a legnagyobbakig – átmenetileg bérelt vagy önkormányzati tulajdonban levő épületekben vannak elhelyezve. Így a Váradi József iskola diákjainak jelentős része a Gödri Ferenc iskolába jár a város másik végébe, illetve a Székely Mikó Kollégium bentlakásának épületében tanul. A Hófehérke óvoda csoportjainak a közeli kisstadionban biztosítottak termeket, a bölcsődés csoportot pedig a Krisztus Király templomhoz tartozó épületben helyezték el, míg a Református Kollégium diákjai a Tanulók Palotájának udvarán levő épületekben találtak átmeneti otthonra.

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust