
Esztelnek már 2016 márciusa óta mintafalunak számít a biomasszával való fűtésben, ugyanis akkor avatták fel a településen azt a hőközpontot, amely a községháza, a kultúrház és az Angustia Egyesület számára a hőt és a meleg vizet biztosítja.
2017. november 16., 00:242017. november 16., 00:24
Esztelnek már 2016 márciusa óta mintafalunak számít a biomasszával való fűtésben, ugyanis akkor avatták fel a településen azt a hőközpontot, amely a községháza, a kultúrház és az Angustia Egyesület számára a hőt és a meleg vizet biztosítja.
Kedden a BioVill nevű kezdeményezés népszerűsítése zajlott a program kéttucatnyi képviselője jelenlétében – köztük Vajda Lajos, a Green Energy Klaszter elnöke, valamint a horvát Zagrábi Egyetem két doktorandusza. A kihelyezett munkaülés az esztelneki zárdában kezdődött és a Nagy Mózes-iskolában folytatódott: a jelenlevő szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy az önkormányzat épületében lévő, a kultúrotthont is ellátó biomasszaüzemet miként lehetne a többi középületre is kiterjeszteni, hogy a település méltán birtokolhassa a megújult energiák felhasználásával működő mintafalu címet.
Ezt követően a községháza dísztermében beszámolók, előadások hangoztak el az energiafűz-ültetvények jövőjéről, jogi megítéléséről, fűtésrendszerekről és pályázati lehetőségekről. Sebestyén Tihamér szakkutató, a Babeș-Bolyai Egyetem segédtanára érdeklődésünkre elmondta: a helyi biomassza felhasználásával próbálják az energiagondokat megoldani, és ezt népszerűsíteni a helyiek körében, ugyanis a cél Esztelneket egy olyan településsé avanzsálni, amely teljes mértékben energia-független.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!