
Ügyességüket, gyorsaságukat, összehangoltságukat mérték össze a háromszéki önkéntes tűzoltók, akik vasárnap délelőtt Dálnokon részt vettek a számukra szervezett megyei versenyen.
2017. június 12., 00:032017. június 12., 00:03
Ügyességüket, gyorsaságukat, összehangoltságukat mérték össze a háromszéki önkéntes tűzoltók, akik vasárnap délelőtt Dálnokon részt vettek a számukra szervezett megyei versenyen.
Idén hat településről érkeztek a versenyre. A csapatoknak három próbán kellett helyt állniuk, elsőként az akadálypályán bizonyíthatták gyorsaságukat és ügyességüket, az oltási próbát is tartalmazó stafétánál és a szereléssel járó, hetes próbánál az egyéni teljesítmény mellett az együttműködés, az összehangolt csapatmunka is számított. A látványos megmérettetésre nemcsak Dálnokból, hanem a környező településekről is szép számban érkeztek nézők.
Első helyen a lécfalvi csapat végzett, második lett az uzoni tűzoltó-alakulat, harmadikok a csernátoniak, negyedik helyen a házigazdák, utolsó helyen pedig a rétyi és kőröspataki csapatok végeztek. A fair play kupát idén a házigazda dálnoki csapat kapta. A százméteres akadálypályán a leggyorsabbnak Pataki Béla bizonyult.
A nyertesek a kupák mellett pénzjutalmat is kaptak Kovászna Megye Tanácsának jóvoltából.
(KMT-közlemény)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!