Leánykérés

– Mi baj, kincsem? Látom, valami van. Beteg vagy? Mondd már, kérlek!

És elindul a lavina, mindent egy szuszra zúdít rá anyura, elhadarja, hogy azért jött, mert ha vasárnap jönnek a húgáért leánykérőbe, akkor épp idejében tudta meg a barátnőjétől, aki őt megkereste, és megsúgta, hogy az egyik munkatársnője terhes. És ez a szőke nőci nem is rejti véka alá, sőt, diadalittasan közli, hogy megtartja a babát, ha négy évig jó volt, akkor most vegye el bizony a drágasága. Nem is szólt a fiúnak, aki hat hónapja feléje sem nézett, de most lesz mit látnia, fel kell vállalnia a kapcsolatukat…

Az édesanyának ez túl sok, látja maga előtt a kisebbik lánya ijedt arcát. El sem akarja hinni a hallottakat, hátha nem is igaz, hiszen nem ezt érdemelte az ő kicsi lánya, aki csak most fejezte be a tanulmányait. Aztán fennhangon gondolkodik:

– A kinevezése miatt, talán ezért akarja sürgetni a fiú, hogy ne utazzon el más megyébe, mert maga mellett akarja tudni… Nagyon szeretik egymást, apáddal úgy vettük észre. A fiú már meg is mérte egy madzaggal a gyűrűs ujját, a napokban mesélte nevetgélve nekem a húgod, és azt is elárulta, hogy nem is nagyon akarta engedni, elkapta az ujját, lásd, ő nem szeret semmit elsietni, hiszen tudod. Megérdemli a kis pihenést az államvizsga után. Mi, apáddal nem is elleneztük volna, jó család, de Istenem, mi lesz most? Hogy mondjuk meg a húgodnak, belebetegszik.

– Pedig ez elkerülhetetlen. Megyek, beszélek vele. Hol van most?

– A kertbe ment, szegénykém. Csak kíméletesen, tudod, milyen érzékeny.

– Jó, jó, tudom. Ott éppen jó lesz.

Hogy mit beszélgettek a kertben, azt nem tudom, de pár nap múlva valóban elérkezett a nagy nap, szombaton este megérkezett a fiú a kérővel, az édesapjával. Csak képzelni tudjuk a kicsi lány lelkiállapotát, aki viszont nagyon jól palástolta az érzelmeit, mert biza a maradék pár napban rádöbbent, hogy szeretetét méltatlanra pazarolta.

Nem volt nagy felhajtás, a fiú édesapja illendően megkérte a ház urától a lánya kezét. De az édesapa nem csapott patáliát, nem tett konkrét utalást a hallottakra, csupán nagyon szépen rejtélyesen és nagyon határozottan felelte:

– Sajnos, nagyon zavaros a víz, amelybe én nem vagyok hajlandó a lányom beleengedni, ha kitisztul a víz, akkor jöjjenek vissza!

Mély csend honolt sokáig, aztán a fiú esküdözni kezdett, hogy kifizeti előre a gyerektartási díjat tizennyolc évre előre, amire a lány csak ennyit felelt:

– Én nem tudok magamnak olyan férjet elképzelni, aki a saját gyermekét megtagadja…

A lány érezte, ez a helyes, ezt kell tennie, és nem mutatta, hogy majd megszakadt a szíve a bánattól, mert tudta, felemelt fejjel léphet ki e kapcsolatból.

A kérők lehajtott fejjel távoztak. Senki sem kísérte ki őket, nem is vádaskodtak. A lány büszkén nézett az édesapjára.

Para Olga