
1935-ben a Brassói Lapok egyik száma terjedelmesen foglalkozott Baróttal, a település érdekességeivel, melyekből közzéteszünk egy csokorra valót olvasóink számára. Dióhéjnyi múltidézés következik!
2022. augusztus 29., 00:112022. augusztus 29., 00:11
Bő 87 évvel ezelőtt a szomszéd megye és város lapját mindenekelőtt egy statisztika foglalkoztatta, mely szerint Baróton akkor 40 rádiót, 13 zongorát, 8 cimbalmot, 2 tengerimalacot, 7 kocsmát, 6 mészárszéket, 1 kaszinót, 9 egyesületet, 2 dalárdát, továbbá 27 eladó lányt, de mindössze 2 házasulandó legényt és megszámlálhatatlanul sok kutyát tartottak nyilván. Hogy hol és kik vezették ezt a nyilvántartást, arról nem szól a fáma.
Megjegyzi a lap, hogy mivel a falu toronyórája akkor nem működött, a szemfüles polgárok különböző napi események alapján állapították meg a pontos időt. Ebből az ismertetőből látleletet kapunk a Baróton 1935-ben zajló mindennapi élet forgatókönyvéről is. Keserű Gyula harangozó például reggel 5 órakor húzta az ébresztőt, Chișiu János jegyző fél 8-kor sétált ki a piacra, 8-kor pedig jelenését tette a községházán. A jegyzőt egyébként dicséri a lap, aki „hozzáértésével, pontosságával és tudásával bizonyított”, s akinek „sok ellensége van, de hivatali működését senki sem kifogásolhatja” – véleményezték.
Aztán, ha Lőrincz Endre kereskedő is kinézett üzlete ajtaján, abból tudhatták a baróti polgárok, hogy már negyed tíz az óra, és már tíz óra volt, amikor Kászoni Gáspár órás Farkas Béla fodrásznál tette tiszteletét. A déli harangszót viszont valamiért negyed egykor húzták, és ha a kereskedősegédeket lehetett látni „korzózni” Barót utcáin, akkor viszont már ebéd után fél 3 volt az idő. Fél 4-kor Nuridsány János kereskedő is szétnézett a piacon, fél 5-kor pedig a központi vendéglőben elkezdett hangolni a cigányzenekar.
Iner Béni villanytelep-tulajdonos pontban este 7 óra 1 perckor gyújtotta fel az utcai lámpákat, este 9 órakor Kovács Mózesnél billiárdparti kezdődött, aztán este fél 11-kor a kaszinóban Laci bácsiék befejezték az alsós partit, és összeszámolták, hányadán állnak a napi nyereséggel. Ez a Laci bácsi nem más volt, mint Erdővidék „iránytűje”, az ügyes-bajos dolgok kibogozója és a jótanácsok kimeríthetetlen forrása, vagyis Fábián László ügyvéd, a baróti kaszinó önzetlen elnöke, az Erdővidéki Hírlap felelős szerkesztője.
Végül „éjjel 12-kor a községi rendőr a gönczölszekérhez igazította óráját” – jegyezte meg tréfásan a lap, mely úgy összegez, hogy mindezen eseményekből pontosan következtetni lehetett az idő állására, annál kevésbé lehetett azt tudni viszont, ha pletykáló asszonyokat láttak az utcán, merthogy a pletyó, az kora reggeltől késő estig állandó jelenség volt akkor is Barót utcáin. „Különben a baróti asszonyok nyelve állja az időt és az iramot” – írta a Brassói Lapok 1935 márciusában.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!