László Attila, a Csillag születik egykori sztárja a zene útját járja

A kézdivásárhelyi László Attila 2011-ben, 14 évesen nyerte meg a Csillag születik című könnyűzenei vetélkedőt. Az időközben saját dalait tartalmazó lemezt is megjelentetett énekessel „hazai pályán”, kézdivásárhelyi koncertje előtt beszélgettünk a hirtelen jött sikerről, az azt követő több éves „csendről”, saját dalokról és tervekről.

barni

2023. április 18., 14:452023. április 18., 14:45

– A Csillag születik vetélkedőn mások dalait énekelted. Ennek hátulütője is lehet, például, bár saját dalaid is vannak, koncertjeiden kérik-e a vetélkedőben általad előadott dalokat azóta is?

– Tizenkét éve volt az a műsor, ahol feldolgozásokat énekeltem. Máté Péter-dal volt az első, és igen, a mai napig kérdezik, hogy „Attila, Máté Péter-dalok lesznek-e műsoron? Attól függetlenül, hogy saját dalokat is írok, a jól ismert és bevált feldolgozások ugyanúgy megszólalnak a mai napig a koncertjeimen. Vannak olyanok, amelyeket ha inkább kihagynék sem tehetem meg, mert kérik, hogy énekeljem. Ez már „rám maradt”.

– Nem nyűg számodra a feldolgozásdalok előadása?

– Egyáltalán nem az. Szívesen előadom mások dalait, hiszen azoknak szép mondanivalójuk van, emellett egy-egy dalt mindenki másképpen énekel el, más hangulattal.

– Kicsit utazzunk vissza az időben. Megnyerted a vetélkedőt, egyre ismertebb lettél Magyarországon is, egy Balázs Fecó-kapcsolat is kialakult, aztán lassan elcsendesedtek körülötted a dolgok.

– A döntőben minden versenyzőnek duettet kelett énekelnie egy sztárvendéggel, és én Balázs Fecót (a Korál 2020-ban elhunyt billentyűs-énekese – szerk. megj.) kaptam. 2011 őszén, a hatvanéves Aréna-beli koncertjén is elénekeltük együtt a műsorban is előadott Hazafelé című dalt. Sajnos, Ő már nincs közöttünk, számomra óriási élményt jelentett és örökké hálás leszek, hogy megismerhettem és vele énekelhettem. Közvetlenül a vetélkedő után voltak fellépéseim, aztán 4–5 év csendes időszak következett. Lehet, így kellett történnie, akkor még gimis voltam, érettségiznem is kellett, akkor szó szerint eltűntem a köztudatból, a médiából.

– Mikor és hogyan kezdődött a visszatérésed?

– 2016 óta vagyok erősebben jelen a közösségi médiában, a világhálón, Youtube-on, Facebookon. Ott énekelek feldolgozásokat. Ezzel úgymond visszakerültem a köztudatba. Azóta a hajam is rövidebb lett, hiszen eltelt 10–12 év és sokakban ismét összeállt a kép, hogy „emlékszem, a Csillag születikből rá...,a hosszú haj...,Máté Péter”. Az emberekben „benne van”, és jó, hogy most kezd visszajönni ismét mindez.

– Nem te vagy az egyetlen, akinek, miután hirtelen a csúcsra került, nem sikerült ott maradnia. Miután a siker lecsengett, a tanuláson kívül mivel foglalkoztál?

– Hirtelen az ember ismert lesz, „felkapják” a nevét, arcát, és, ha ez nincs tovább „tolva” a menedzsment, a média vagy a bulvár által, és így utólag visszatekintve nem baj, hogy nem ez történt, akkor az emberek felejtenek. Általában ami hamar jön, hamar megy. A hirtelen siker is lecsillapodott, nem voltak fellépések, ám mindig ugyanúgy a zenével foglalkoztam. Annak éltem és folyamatosan próbálkoztam, csak az egy megpróbáltatóbb időszak volt.

– Van valami különös oka annak, hogy éppen 2016-ban tértél vissza?

– A Facebooknak köszönhető, meg a Youtube-nak. Gondoltam eléneklek egy feldolgozás-dalt, levideózom, majd kirakom. Nagyon sokan lájkolták, megosztották, olyan nagy volt a visszhangja, hogy erőt kaptam a folytatáshoz. Kitettem még egyet, aztán még egyet, egyre többen osztották a dalokat és az embereknek beugrott a kép, „mennyire megváltozott az a kicsi gyerek, mennyire más lett a hangja is”, jelezték. Egyébként egy mutálási időszak is volt az „eltűnésem” alatt, tehát lehet, ez így pont jól jött ki. Szóval az internetnek köszönhetően találtak rám ismét az emberek és azóta is jelentkezem feldolgozásokkal a világhálón. Már nem hetente, kezdek az ötletekből is kifogyni, ám már 250 fölött jár a közzétett feldolgozott dalok száma.

– Emellett ismét koncertezel, olykor külföldön is. Ez is az említett közösségimédia-beli szereplésednek köszönhető?

– 2011-ben, a vetélkedőt követő egy-másfél évben, amint említettem, voltak fellépések, aztán jött a zuhanás. A koncertek száma is 2016-tól gyarapodott, egyre több meghívás érkezett, hála Istennek sokfelé eljutottam a világon, a magyar közösségeknek énekelni Ausztráliába, Amerikába. Ugyanúgy a Nagy-Magyarországon belül, a Kárpát-medencében is sokfelé eljuthattam, most is (április 12-én – szerk. megj.) éppen idehaza vagyok egy turnén. Magyarországon, Szigetszentmiklóson lakom, a műsor után „ottragadtunk”, szülőkkel együtt kiköltöztünk. Onnan járok el koncertkörútra mindenfelé, és nyilván, a hazalátogatás is fontos.

– Kicsit beszéljünk a saját dalaidról, amelyek lemezen is megjelentek. Mikor kezdtél írni?

– 2015–16 körül írtam az első saját dalt, majd úgy jöttek tovább. Minden évben egy-kettő, attól függően, mi ihletett éppen meg. Írtam már Istent dicsőítő dalt, szerelmes dalt, általában az életből merítek ihletet. Aztán 2020-ban beütött a világjárvány, rengeteg időm lett, így Vigyinszki Máté gitáros kollégámmal megírtuk az Indulnom kell című, tíz saját dalt tartalmazó lemezt, amely 2021-ben jelent meg. A zenét többnyire Máté, a szövegeket kizárólag én jegyzem. Sajnos, azóta nem született új dal, ám idén legalább egyet szeretnék.

– Hol, kitől tanultál zenélni?

– Édesanyám mondta, hogy hamarabb tanultam meg énekelni, mint beszélni. Bár a családban nem volt hivatásos zenész, édesanyám nagyon sok népdalt tanított, sokat énekeltem az óvodában, majd az iskolában. Aztán a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjában kezdtem szintetizátoron tanulni, majd Fórika Balázs kántortól orgonálni és zongorázni. Mindig úgy tartottam, egy énekesnek hangszeren is kell tudni játszani, hiszen az sokat segít. Ezek voltak az alapok, a többit autodidakta módon tanultam. A műsorban nyilván volt felkészítő tanár, de az csupán átmeneti jellegű volt.

Galéria

 

– Hogyan tovább? Várhatóak újabb saját dalok, lemezek?

– Az az igazi, ha az embernek saját dalai vannak, hiszen az igazán ő maga. Az, hogy, amint mondtam, 2021 óta nem született új dal, annak betudható, hogy a világjárvány lecsengése után ismét beindult az élet a fellépések terén. Azt megelőző másél évi holt szezon, kényszerpihenő után kicsit átestünk a ló túloldalára, kicsit futószalagszerűen történtek az események, sok lett hirtelen a fellépés. Optimalizálni kell a dolgot, ellenkező esetben az ember könnyen a kiégés felé tud sodródni. Valószínű, ezért is nem született új dal, a dalírást nem lehet erőltetni. A cél azonban az, hogy ha majd 10–15 év múlva ismét találkozunk, erről tudjak beszélni, hogy a zenével foglalkozom, fellépésekre járok, sok emberrel találkozom, a dalaimat is ismerik. Mindenképpen a zene útja az enyém.

Kiemelt fotó: femina.hu

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust