Labdás csalódások

A magyar női kosárlabda-válogatott példásan küzdött az Európa-bajnokságon, a spanyoloktól és ukránoktól kikapott, de a házigazda Csehország legyőzésével továbbjutott a csoportból a legjobb 12 közé. Ez önmagában is előrelépés az előző, éppen magyar–román (társ)rendezésű Eb-hez viszonyítva, amikor három vereséggel a csoportban ragadt.

A csehországi kaland azonban egy picivel lehetett volna kellemesebb, a negyeddöntő ujjbegynyi elérhetőségre volt. Az olaszok elleni „ki-ki” mérkőzés legutolsó támadásánál, másodpercekkel a vége előtt, 48-49-es állásnál néhány centivel pontosabb passz kellett volna a centernek, vagy neki kellett volna „agilisabban” utánanyúlnia, a kosár eközben üresen tátongva várt. Mindhiába. Egy labdán múlt a boldogság. Aki netán az utolsó másodpercek utolsó vesztes labdáiról „magyar átkot” emleget, hadd fűzzük hozzá gyorsan: a passzt adta volna Vandersloot Courtney, és a labdát megfogta volna Krivacsevics Tijana. Mindketten a magyar válogatott honosított játékosai. A pechnek nincs nemzetisége.

Hadd ne soroljuk a csalódások közé a magyar női 3x3-as kosárválogatottat, amely ezüst­érmes lett a franciaországi világbajnokságon (a döntőben 12-19 az oroszokkal), de azért az arany még hatásosabb gyógyír lett volna… Az utóbbi évtized leggyengébb eredményét jegyzi viszont a magyar női strandkézilabda-válogatott, amely példátlan módon a 10. helyen végzett a horvátországi Európa-bajnokságon, noha címvédőként érkezett oda. Kisiklás? Balszerencse? Felületesség? Másvalami.

A tavalyi budapesti világbajnokság 4. helyezését a szakvezetés kudarcként könyvelte el (noha nem az), és az elégedetlenség okán – különféle háttérzörejekkel is fűszerezve – menesztették Gróz János szövetségi kapitányt. Ennek következtében (elképzelhető, hogy mennyire spontán módon) a siker­edző klubcsapatából nem vállalta senki a válogatottságot. Nyilván, Gróz Kitti, az edző lánya sem, aki a világ egyik legjobb strandkézilabdázója volt, emellett jó a teremkézilabdában is. A magyar U19-es válogatott évekig még játszmát (10 perces félidőt) sem veszített, voltak játékosok, akik Gróz vezetésével két hét alatt az ifi és felnőtt (arany)érmeket is bezsebelték. Ha valami jól ment, azt föltétlen „el kellett” rontani. Mint az élet sok más területén.