Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2019. január 07., 00:182019. január 07., 00:18
Napjainkban éppen tanúi lehetünk annak, hogy miközben korrupt bűnözők sétálnak ki börtöneikből, velük szemben Beke István és Szőcs Zoltán székely-magyar testvéreink ártatlanul szenvednek fogságot. És miközben az ún. kisebbségek napján Klaus Johannis német identitását feladó román államelnök látványos módon lép fel a kisebbségellenes diszkrimináció ellen, az alkotmányos jog és a törvény hivatalos őreként, az általa kárhoztatott balliberális kormányhoz hasonlóan képmutató módon asszisztál az erdélyi magyar közösség jogfosztásához.
A jövőre sorra kerülő elnökválasztáson kire is szavazhatna a romániai kisebbségi magyar? Akármelyik oldalra is állana, a szocialisták és a nemzeti liberálisok, a kormány és az elnöki hivatal részéről ugyanazt a magyarellenes bánásmódot kapja. (…) Beke István és Szőcs Zoltán koncepciós pere, bebörtönzése és fogva tartása egykori politikai foglyaink – néhai Cseresznyés Pál és Puczi Béla, illetve az oroszhegyi és zetelaki elítéltek, valamint az elhíresült Agache-per áldozatainak – esetét idézi emlékezetünkbe. Éppen ideje volna már, hogy harminc évvel a Ceauşescu-diktatúra bukása után végre ne üljenek politikai foglyok Románia börtöneiben.
A romániai jogállamiságról szóló európai parlamenti viták szellemében éppen ezért töretlenül folytatnunk kell a küzdelmet… a székelyföldi terrorvád elítéltjeinek szabadon bocsátása érdekében! Az 1989-es romániai forradalom 30. évfordulójának méltó megörökítéseképpen Romániától mint az Európai Unió soros elnökétől méltán várhatjuk el, hogy hagyjon fel végre kisebbség- és magyarellenes politikájával, és példás formában iktassa uniós programjába az őshonos nemzeti kisebbségek egyéni és közösségi jogainak képviseletét.
Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!