Kutatók bebizonyították, igenis a ruha teszi az embert

A kísérletsorozatban Eldar Shafir viselkedéskutató és munkatársai olyan fényképeket vetítettek a résztvevőknek, amelyeken egy-egy részleges profil és az illető által viselt felsőruházat egy részlete volt látható. A résztvevőket különböző instrukciókkal látták el, majd arra kérték, ítéljék meg, hogy a fényképeken látható emberek szerintük mennyire lehetnek jó szakemberek. A kísérlet alapváltozatában nem fűztek semmilyen további magyarázatot a képekhez, mindössze annyit kértek, hogy a képeken láthatókat a kompetenciájuk alapján helyezzék el egy 1-től 9-ig terjedő skálán. 

Annak érdekében, hogy a különböző arcokhoz társított ruházat ne tükrözzön extrém mértékű különbséget, a kutatók kontrollcsoport segítségével tesztelték a tesztképeket. A kísérlethez csak olyan képeket használtak, amelyek leírására a kontrollcsoport résztvevői legfeljebb árnyalatokban eltérő szavakat használtak. A képek felén módosabbnak kinéző, míg a másik felén szegényesebb ruházat látszott a részleges profilok alatt. 

A résztvevőket három csoportra osztották, és a három csoportban különböző időtartamra villantották fel a képeket. Az egy-egy képpel leghosszabb ideig elbíbelődők minden felvételt 1 másodpercig nézhettek, míg a leggyorsabb döntésre kényszerített csoportban a felvételek csak a másodperc tört részéig, mindössze 130 milliszekundumig voltak láthatók. A másodperc alig több mint ezred része még arra is alig elegendő, hogy a szemlélődő érzékelhesse, hogy egyáltalán arc volt-e, amit látott – magyarázta Shafir, aki hozzátette, hogy a felvételeken látható embereknek tulajdonított szakértelem megítélésében mégis alig-alig volt különbség az egyes csoportok között. 

A kísérletet különböző variációkban meg is ismételték. Egy alkalommal például az öltönyt és nyakkendőt viselőket teljesen kiiktatták, és csak lezserebb öltözéket viselőket mutattak a résztvevőknek. Egy másik alkalommal a kísérletvezetők információkat osztottak meg arról, hogy a képen láthatóknak mi a foglalkozása, és mennyi a keresete, így próbálták a résztvevőket arra kapacitálni, hogy a képen láthatók ruházatát figyelmen kívül hagyják. Egy következő felállásban egyenesen pénzt ajánlottak azoknak, akik ugyanúgy értékelték a ruházathoz kapcsolódó arcokat, mint azok, akik csak az arcot látták és a ruhát nem. A végső tesztsorozatban pedig két-két kép közül kellett a résztvevőknek eldönteniük, melyik felvételen látható embert tartják szakavatottabbnak.

Az eredmény minden apró módosítás dacára ugyanaz lett: a megkérdezettek következetesen azokat tartották a képmásaik alapján kompetensebbnek, rátermettebbnek, szakértőbbnek, akik a ruházatuk alapján tehetősebbnek látszottak. A résztvevők az értékítéletüket a másodperc tört része alatt meghozták és azon nem változtatott az sem, ha hosszabb ideig nézhették a képeket. 

(Qubit.hu)