Kulturális ajánló hétvégére

Kovászna megyéből a következő hétvégi kulturális eseményeket ajánljuk figyelmükbe.

Székely Hírmondó

2023. január 20., 11:382023. január 20., 11:38

  • Pénteken 19 órától a Magos Együttes (képünkön) koncertezik a Tamási Áron Színház nagytermében, utána hajnalig tartó táncos mulatság a színház előcsarnokában
  • Pénteken 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében láthatják az érdeklődők a VigadóArt és az Udvartér Teátrum közös előadását – Yasmina Reza Egy élet háromszor című vígjátékát. Ugyanezt vasárnap 19 órától a kovásznai művelődési központ színpadán is előadják
Galéria

 

  • Szombaton 11 órakor emlékezés a Don-kanyar hőseire a katrosai apostoli kettős keresztnél; találkozó 10.30-kor a főútról való letérőnél
  • Szombaton és január 23-án, hétfőn 11 órától a Cimborák Bábszínház A fehér macskahercegnő című bábjátékot játssza a bábstúdióban
  • Szombaton 17 órától hangverseny a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében Szonáták szaxofonra és zongorára címmel. Az előadóművészek Kolozsváron élnek és dolgoznak: Palkó Csanád jelenleg a Gheorghe Dima Zeneakadémia szaxofon szakos mesterképzésén másodéves hallgató, Veress Gáspár pedig ugyanannak a tanintézménynek zeneszerzés szakos doktori asszisztense
  • Szombaton 19 órától a Csíki Játékszín előadásában Tracy Letts: A jegyzőkönyv című, vígjátékba bújtatott szatírát tekintheti meg a nagyérdemű a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében.
  • Szombaton 20 órától a sepsiszentgyörgyi Codex régizene-együttes Eredeti magyar dal Petőfi Sándor költeményeire című koncertje az unitárius templomban
  • Vasárnap 18 órakor a Tamási Áron Színház előcsarnokban megnyitják az elmúlt 25 év színházi plakátjaiból összeállított kiállítást, 19 órától az aritmia.doc című előadást játssza a társulat a nagyteremben

 

Mozi

A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán ma 16 órától Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság (románul beszélő), 16.30-tól Csipkerózsika (magyarul beszélő), 18 órától Az ember tragédiája (a magyar filmnapok keretében), 18.15-től M3GAN (román feliratos), 20.30-tól A játszma (a magyar filmnapok keretében), 21 órától M3GAN (magyarul beszélő). Szombaton: 10 órától Avatar 2. – A víz útja (magyarul beszélő), 11.15-től Krokodili (románul beszélő), 15 órától Krokodili (magyarul beszélő), 16 órától Avatar 2. – A víz útja (románul beszélő), 17 órától Pinokkió (magyarul beszélő), 19.30-tól Babylon (román feliratos), 20.30-tól – Ida regénye (a magyar filmnapok keretében), 20.30-tól Fortune hadművelet: A nagy átverés (magyarul beszélő). Vasárnap: 11 órától Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság (magyarul beszélő), 11.15-től Pinokkió (románul beszélő), 16 órától Avatar 2. – A víz útja (magyarul beszélő), 16.30-tól Taxisok (román dráma), 18.30-tól Hat hét (a magyar filmnapok keretében), 19.30-tól Babylon (magyarul beszélő), 20.30-tól Zanox – Kockázatok és mellékhatások (a magyar filmnapok keretében).

 

Lehet készülni!

Február 3-án szervezi  meg a 2023-as év első koncertjét a Szimpla Sepsiszentgyörgy, amelynek első fellépője a fiatal tehetségekből álló Álljunk meg! zenekar lesz 21 órai kezdettel. Az Álljunk meg! zenekar 2020 októberében alakult. A zenélni vágyó fiatalokból álló sepsiszentgyörgyi együttes hangzásvilága nem kategorizálható egy stílusba, de szívesen ötvözik az olyan könnyű zenei műfajokat, mint az indie rock, az alternatív rock, a folk vagy esetleg a pop.

A zenekar tagjai: Dénes Magor, Dénes Dorottya, Demeter Gergő, Kisgyörgy Hunor és Novák Dávid

A koncert egy erdélyi turné keretében valósul meg, mivel a zenekar fellép még Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust