Központban a természetesség

Bernád Ilona bába (szülésznő), természetgyógyász, néprajzi szakíró neve valószínűleg nem ismeretlen olvasóink többsége számára, nemrég azonban személyesen is találkozhattak vele az érdeklődők a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben, ahol érdekfeszítő, átfogó előadást tartott. Az alábbi rövid beszámolót mindössze ízelítőnek, kedvcsinálónak szánjuk ahhoz, hogy kézbe vegyék a szerző könyveit.

Az előadás és könyvbemutató a Hagyományőrző napok rendezvénysorozat részeként zajlott, vezette fel Gazda József az estet, a szerző által elhozott számos saját kötet közül kiemelve a három legnagyobb nagyságrendű munkát: Élő népi gyógyászatunk, Isteni folyamat és Szerettem őköt úgy, ahogy kellett.

Bernád Ilonát a „megszállott ember” jelzővel illette, a szó legjobb értelmében, arra utalva, hogy ahol ilyenek nincsenek, nem él a kultúra, nincs az emberekben érdeklődés, így vesznek el értékek, lehetőségek. Megosztotta azt is: az előadó fél lábbal megjárta már a túlvilágot is, hiszen egy súlyos betegség miatt a klinikai halál állapotából térítették vissza, ezért 35 évesen már nyugdíjba kényszerült, de aligha találhatunk még valakit, aki ilyen volumenű, hasonlóan értékes munkásságot tudna felmutatni „nyugdíjasként”.

Bernád Ilona a nemzeti múlt kutatása, hagyományaink gyűjtése mellett is elkötelezte magát, és ennek része a gyógyfüvekkel kapcsolatos hatalmas tudás is, amely nemzedékről nemzedékre hagyományozódik. A népi tudás, amit a magyarság, székelység, csángóság az évszázadok alatt felhalmozott, kapcsolódik a keleti, tibeti tudáshoz is, emelte ki Gazda, Bernád Ilona pedig oda is eljutott, hogy ismereteit bővítse. (Érdekes megfigyelés különben, hogy a „nyájból kiragadottak”, az idegen környezetben élők jobban őrzik és gyakorolják az öregjeiktől hallottakat, tanultakat, hangzott el.)

Bernád Ilona a néphagyomány szerelmesének vallja magát, Moldva, Háromszék, a Gyimesek, a Kis-Küküllő mente az általa legtöbbet kutatott területek. Mottója: „csak tisztát, szépet, jót az emberért”, ennek jegyében tevékenykedik mint bába, természetgyógyász és néprajzos.

A népi egészségkultúra tanulmányozása pedig több mint vizsgálati terep, hiszen abból a saját életünkre is alkalmazhatunk négy alapvető vetületet: szellemiség, lelkiség, gondolatvilág, természetesség.

Mint mondta, meghatározónak tartja, hogy éppen születése évében tiltották be Erdélyben az otthonszülést, családjában ő volt az első, aki kórházi körülmények között jött a világra. Ám rögtön sietett is tisztázni: munkájával nem kimondottan az otthonszülést, hanem a „jó”, „szép” szülést támogatja – mindezeket persze részletesen ki is fejtette a hallgatóságnak. A magyarság fogyásának okát abban (is) látja, hogy évtizedek óta fogy a hit, vele együtt csökkent a gyerekvállalási kedv. Utóbbi kifejezést nem is szereti, hiszen éppen itt a hiba, hogy vállalásként, áldozatvállalásként, és nem Isten áldásaként tekintünk a gyermekre.

Meggyőződése, hogy születés után a babának az anyához kellene kerülnie, és mivel a kórházi gyakorlatban elviszik az újszülöttet, elmaradnak az első percek kapcsolódásai, a bevésődés, ami az anyának és a babának is rossz kezdést okoz. Alapvető lenne ugyanis egymás illatának felismerése, a lelki, szellemi, mentális bevésődés, a bőr érintése, az anya szívhangjának ismerősen megnyugtató közelsége – mindazok a körülmények, amelyek között megszülethet az ősbizalom anya és újszülöttje között. Bizonyíthatóan ennek elmaradásával vannak összefüggésben a pánikbetegségek, szorongásos, mentális problémák, hangsúlyozta Bernád Ilona.

Alaptételként hisz abban: minden ember a saját egészségkultúrájában egészséges – erről a beszámoló folytatásában ejtünk szót bővebben, ahogyan arról is, mi mindent veszítettünk azzal, hogy feladtuk a hitet és a kisközösségekhez való szerves tartozást.