A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) idén is csatlakozik a bukaresti Több Zöldet (Mai Mult Verde) egyesület által két éve kezdeményezett országos programhoz. A Tiszta vizet az Oltba elnevezésű közösségi takarítás március 9-ére van betervezve.
2023. március 08., 14:362023. március 08., 14:36
A megmozdulás célja elsősorban az Olt partjának tisztán tartása, másrészt ellenőrizni a tavalyi Olt-takarítás eredményét, a kihelyezett táblák épségét, a kialakított Olt-védelmi rendszer hatékonyságát.
Várnak mindenkit, aki csatlakozni kíván. A résztvevőknek zsákokat, kesztyűket biztosítanak, ásványvízről és szendvicsről mindenki maga gondoskodik. Gyülekezés holnap 13 órakor Sepsiszentgyörgyön, a Kaufland áruház parkolójában, onnan indulnak a résztvevők a Sepsi Arénáig, onnan az Olt folyó folyását követik egészen az egykori Trident üzletig.
A tavalyi hasonló megmozduláson a megye területén bekapcsolódó önkéntesek 60 zsák hulladékot gyűjtöttek össze az Olt folyó partjáról, a jó hír viszont az, hogy az előző évi takarításhoz mérten ötször kisebb szemétmennyiség gyűlt, a HKA szerint a csökkenés hátterében a megye több pontján, az Olt partján elhelyezett térfigyelő kamerák hatékonysága áll.
„A tavaly jóval kevesebb hulladékot – 60 zsákot – gyűjtöttünk össze a két évvel ezelőtti 300-hoz képest, és reméljük, hogy idén még kevesebb lesz az összegyűjteni való. Megfigyelőkamerák vannak a Debren-patak torkolatánál, a szociális tömbházakkal szemben és az egykori Trident üzlet mögött. Reméljük, idén is pozitív tapasztalataink lesznek a szemétmennyiséget illetően. Ez egy közösségi megmozdulás, tehát várunk mindenkit, aki szeretne bekapcsolódni” – fogalmazott Bereczki Kinga HKA-elnök.
Ugyancsak a Tiszta vizekért országos kampány részeként két éve a Több Zöldet bukaresti környezetvédő szervezet egy PET-palackokat, egyéb szennyeződéseket felfogó sorompót helyezett ki az Oltra, az Oltmező úti autómosó mögött. A 16 méter hosszú úszógát szerepe az, hogy a partra tereli a hulladékot, ahol az önkéntesek könnyebben összegyűjthetik.
Tavaly, sajnos, keveset üzemelt a sorompó, miután tavasszal elszakadt, és a HKA tagjai kénytelenek voltak leszerelni, aztán több hónapig keresték a megoldást a javítására, mert a nagy mérete miatt nehezen tudták elszállíttatani a javításra, végül decemberben szerelték újra össze, és helyezték el a folyón. Holnap a gát környékén is összegyűjtik a szemetet az önkéntesek.
Fotó: HKA
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!