Közösségi futással indították az évet Csernátonban

Kezdjük az évet lendülettel jelmondattal szerveztek közösségi futást kedden Csernátonban. A harmadik alkalommal meghirdetett, a testmozgást népszerűsíteni hivatott rendezvényen mintegy húsz sportkedvelő vett részt, gyerekektől középkorúakig egyaránt.

Farkas Áron

2024. január 03., 20:492024. január 03., 20:49

Az eseményt ezúttal is a Dimény-Haszmann házaspár szervezte, akik maguk is hobbifutók, és már több éve rendszeresen járnak szaladni. Az első közösségi alkalomra 2021. december 31-én került sor, míg tavaly az új év második napján húztak futócipőt e mozgásforma csernátoni kedvelői.

A szervezők a kedvezőtlen terepviszonyok miatt idén visszatértek az első alkalomkor jól bevált útvonalhoz, így a résztvevők a felsőcsernátoni ravatalozótól indulva a torjai Árpád-szoborig szaladtak, ami oda-vissza mintegy 15 kilométeres távot jelentett, de a kevésbé edzetteknek, illetve a gyerekeknek volt lehetőségük rövidebb – 5 vagy 9 kilométeres – táv megtételére is.

„Különböző edzettségi szinttel rendelkező emberek jöttek. Vannak, akik rendszeresen futnak, de olyan jelentkező is volt, aki csak ilyen alkalmakkor mozdul ki, a társaság miatt” – mondta el érdeklődésünkre Dimény-Haszmann Árpád, hozzátéve, hogy idén ugyan valamivel kevesebben vettek részt a közös sportolásban, de a megmozdulás ezúttal is jó hangulatban telt és elérte célját.

Galéria

Az újévi testmozgást választók között voltak csernátoniak, kézdivásárhelyiek, de a szilvesztert a környéken töltő kolozsvári sportkedvelők is, a legfiatalabb futó pedig mindössze kilencéves volt.

„Fontosnak tartom, hogy kimozdítsuk az embereket a lakásból és példát mutassunk a gyermekeknek. Sok olyan gyereket ismerek, aki nem hajlandó kimozdulni a házból, egész nap a gép előtt ül, hátha rájuk ragadna a sportolás szeretete a szülőkön keresztül. Az én gyerekeim is azért próbálták ki, mert látják, hogy én egyfolytában megyek, és tudják, hogy ez egészséges” – fejtette ki a szervező.

Kiemelte, szeretnének év közben is hasonló alkalmakat tartani, és más útvonalakat is kipróbálni, de a futás kedvelői jelenleg is több lehetőség közül választhatnak a környéken. Egy másik csoport például heti rendszerességgel jár szaladni a kézdiszentléleki Perkőre, Sepsiszentgyörgyön pedig futóegyesület is működik. „Egyelőre egy magánkezdeményezés a miénk a feleségemmel, de szeretnénk, hogy ez minél több embert megfertőzzön” – fogalmazott Dimény-Haszmann Árpád.

A csernátoni közösségi futás idén is közös sütizéssel és teázással zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust