Közel 1500 helyet hirdet felvételijén a Sapientia, több mint fele tandíjmentes

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem széles oktatási kínálatot ajánl a továbbtanulni vágyóknak: 33 alapképzésen és 13 mesterképzésen indul az oktatás 2024 őszén.

Székely Hírmondó

2024. június 29., 11:012024. június 29., 11:01

A Sapientia EMTE sajtótájékoztatón mutatta be szakkínálatát. Az egyetem rektora, dr. Tonk Márton elmondta, az erdélyi régiók magyar közösségének igényeit tartják szem előtt, amikor szakkínálatot alakítják, és arra törekszenek, hogy a munkaerőpiaci változásokra is választ adhassanak. Dr. Farkas Csaba rektorhelyettes a sajtótájékoztatón kiemelte, az intézmény nagy hangsúlyt fektet a korszerűsítésre és digitalizációra is, és az egyetem 14,3 millió lejes PNRR-pályázata segítségével már óriási beruházásokra volt lehetőségük.

A Sapientia szakmai kapcsolatai erősítésével, különböző tanulmányutakkal, a karrierközpont szolgáltatásaival mind arra törekszik, hogy megfelelő alapot biztosítson az egyetemre jelentkezőknek, hogy elérhessék önmaguk legjobb verzióját, és jó szakemberekké válhassanak. Ráadásul a tanárképzésre jelentkezők egy plusz szakmát is nyerhetnek, így választott egyetemi képzéseiket két diplomával zárhatják. A Sapientiának az is nyíltan vállalt célja, hogy megfizethető magyar továbbtanulási lehetőséget nyújtson akár a középiskolások otthonaihoz közel, az 1486 meghirdetett hely több mint fele, 772 tandíjmentes, a tandíjak pedig 300–900€ között mozognak. Emellett az egyetem a távolabbról érkezők számára lakhatási alternatívát is nyújt, és a bentlakási helyek elosztásakor külön figyelnek az elsőévesekre.

A nemrég önállósult Sepsiszentgyörgyi Kar 3 alapképzését dr. Náhlik András dékán mutatta be, aki elmondta, míg a mérnöki képzéseik esetében a jelentkezési határidő július 18-a, a tandíj pedig egy tanévre 500€, a sport iránt érdeklődők július 17-ig jelentkezhetnek, és ha tandíjas helyre kerülnének, ennek mértéke 400€ egy évre. Utóbbi képzés a kar kínálatát 2023 óta egészíti ki, az első felvételin óriási érdeklődésnek örvendett, közel kétszeres túljelentkezés volt a magyarországi sportegyetemmel együttműködésben indított szakra. A kar a helyi sportklubokkal is együttműködésben áll, például a Sepsi OSK-val, így törekszik a legjobb szakmai tudást átadni a négy szakirány (küzdősportok, foci, hoki és fitneszedző) művelői számára.

A helyi közösségek megélhetésének biztosításában fontos erőforrást jelentenek a földterületekhez és erdőkhöz köthető javak, ezért fontosak az agrár irányú képzések. A sepsiszentgyörgyi erdőmérnöki szakot végzők munkájukkal a közösséget segíthetik, ráadásul sokan már egyetem alatt kezdenek dolgozni, így biztos megélhetést is jelent ez a szak. Az agrármérnöki iránt érdeklődők több mint 100 hektár földterületen tanulhatják ki a szakmát, olyan fogalmakat sajátíthatnak el, mint a smartfarming, de akár drónok irányítását is kipróbálhatják, ráadásul ha saját vállalkozásba fognának az egyetem után, a különböző pályázatokon legmagasabb pontszámot kapják az itt megszerzett diplomával.

Az egyetemre iratkozás online zajlik: július 8-án nyitják meg a felveteli.sapientia.ro honlapot. Kérdésekkel az ugyanitt megadott elérhetőségeken lehet keresni az egyetem munkatársait, valamint a nyár folyamán a VIBE Fesztivál, Tusványos és a Tabakó Fesztivál keretében lehet találkozni velük, beszélgetni a szakkínálatról.

Alapképzés

Agrármérnöki: 25 tandíjmentes hely, 5 költség-hozzájárulásos hely
Erdőmérnöki: 25 tandíjmentes hely, 5 költség-hozzájárulásos hely
Sport és edzőképző: 15 tandíjmentes hely, 10 költség-hozzájárulásos hely

(közlemény)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust