A Kincskeresők néptáncegyüttes előadásával kezdődik ma délután Sepsiszentgyörgy főterén a III. Nemzetközi Kovácstalálkozó. A szervezők szerint a kétévente sorra kerülő rendezvény célja népszerűsíteni és bemutatni a hagyományos mesterség és a kovácsoltvas értékét, illetve egy szakmai fórumot teremteni a kovácsmesterek számára.
2017. szeptember 08., 00:362017. szeptember 08., 00:36
A Kincskeresők néptáncegyüttes előadásával kezdődik ma délután Sepsiszentgyörgy főterén a III. Nemzetközi Kovácstalálkozó. A szervezők szerint a kétévente sorra kerülő rendezvény célja népszerűsíteni és bemutatni a hagyományos mesterség és a kovácsoltvas értékét, illetve egy szakmai fórumot teremteni a kovácsmesterek számára.
Tulajdonképpen egy valamennyire elfelejtett mesterséget tovább vivő hagyományőrzők találkozója is, de szakmai konferenciára is sor kerül, emelte ki a háromnapos rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. Aláhúzta, büszkék kell legyünk arra, hogy a környeztünkben van egy olyan ember Nagy György kovácsmester személyében, aki családi hagyományként tovább viszi ezt a mesterséget.
A találkozó köré szervezett kulturális rendezvényekről Dulányi B. Aladár, a Kónya Ádám Művelődési Ház menedzsere beszélt. Beszámolójából kiderült, hogy ez alkalommal tartja a Háromszék Táncegyüttes évadnyitó előadását, ma 18 órától a Szabadság téren elhelyezett színpadon, de fellépnek a Százlábú és a Kincskeresők néptáncegyüttesek is.
Nagy György kovácsmester, a találkozó ötletgazdája elmondta, nem egy kézművesvásárról van szó, hanem egy igazi, európai színvonalú szakmai bemutatóról. A résztvevő mesterek, egyetemi tanárok Olaszországból, Lengyelországból, Magyarországról és hazánkból érkeznek. Lesz késpenge-damaszkolás, tehénpatkó-készítés, de ugyanakkor jelen lesz Magyarország egyetlen női lópatkolója is, a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola pedig egy színpadi bemutatót fog tartani. „A programot úgy próbáltuk összeállítani, hogy ha kijönnek a szülők a gyermekeikkel, mindenki számára vonzó legyen”, emelte ki Nagy György.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!