Köszönet a gazdáknak

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében első alkalommal tartottak vasárnap Székelyföldön ünnepi búzaösszeöntést a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete és Kovászna Megye Tanácsa szervezésében.

Székely Hírmondó

2020. szeptember 01., 00:102020. szeptember 01., 00:10

Elsőként Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke szólt az egybegyűltekhez, mint kiemelte: köszönetünnep a búzaösszeöntés. Az általa vezetett szervezet a tavaly kapcsolódott be a programba, míg 2019-ben 56 tonna termény gyűlt össze, reményeik szerint a székelyföldi termelők idén még több felajánlást tesznek jótékonysági célokra.


„Véget ért a száz évet tartó székelyföldi magyar magány korszaka. Hogy 1920 óta sokszor volt lejtő az életünkben, az igaz, de most felfelé megyünk, és jó az irány! Ma azt látjuk, hogy a székely gazdák dolgoznak, rendben tartják és igazítják a portájukat, házat építenek, művelik a földet, tisztelik a hagyományokat, iskolába küldik és tanulásra biztatják a gyermekeiket. A székelyföldi gazdaság teljesítményének megítélésében egyik legfontosabb kérdés, hogy hány magyar családnak biztosít megélhetést a föld: a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás. Minél többnek, annál erősebb a vidék, annál erősebb Székelyföld. Úgy látjuk, hogy közösen a gazdákkal, közösen a magyar kormány támogatásával, a völgymenetből hegymenetbe fordítottuk a jövőnket. Most búzaszemekben is, együttműködésben is együtt van a magyar nemzet. Egyszerre dobban a szívünk. Isten óvja Székelyföldet!” – fogalmazott beszédében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.


A termés ünnepe egyidős az emberrel, emlékeztetett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. „Az egyik legrégebbi és legszebb hagyományunk ez, amin keresztül hálát adunk a Teremtőnek azért, hogy közösségünk, családjaink asztalára kenyér kerülhet. Amikor ezt a hagyományt visszük tovább évente, akkor közösségünket éltetjük. (…) Ma köszönetet mondunk a gazdáinknak, akik a világjárvány közepén sem hagyták cserben a magyar embereket” – emelte ki az RMDSZ elnöke, aki emlékéremmel köszönte meg a Haszmann-fivéreknek az elmúlt évtizedekben kifejtett hagyományőrző tevékenységét.


A magyarországi gazdák testvérkapcsolatot ápolnak a székelyföldi gazdákkal, a Kárpát-medencei magyar összefogás ma nagyon erős, erősítette meg Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, aki kiemelte: „egy kenyéren vagyunk, egy a sorsunk, egy az örömünk, egy a bánatunk, egy a sikerünk, egy a kudarcunk és közös a felelősségünk”.


Az összeöntés a töretlen székely nemzeti egységet jelképezi – hangzott el a székely székek által felajánlott búza összeöntésekor. Az első zsák búzát Jakab István, a MAGOSZ elnöke öntötte a szuszékba. A búza Magyarországról érkezett, a székely búzával való összeöntése a magyar–magyar összefogás erőteljes jelképe. Ezt követően a három megye, majd a székely székek, végül kisrégiók, települések képviselői öntötték egybe a felajánlásra szánt búzát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés