Környezetükből merítik az ihletet

– Hogy kerültetek kapcsolatba a szerepléssel, szavalással, szónoklással?

– Hanna: Édesapánk már egész pici korunkban foglalkozni kezdett velünk, különböző mese-és versmondó versenyekre készített fel, majd általános iskolában a tanítónőnknek köszönhetően csak nőtt az érdeklődésünk ezen a téren. Gimnáziumi éveink során még közelebb kerültünk az irodalomhoz, az iskolai, valamint az iskolán kívüli fellépésekhez. Mindkettőnkhöz egyaránt közel áll a versek és prózák világa, szeretünk elmélyülni bennük és szeretnénk minél több embernek megmutatni, mennyi szépség rejtőzhet egy műben.

– Mi vonz benneteket egy versben?

– Hilda: Egy versben leginkább az általunk megteremthető állapot vonz, a minket is magával ragadó képi világ, valamint az, hogy saját lelkünket tudjuk beleszőni egy már kész alkotásba, mindezt úgy, hogy mindennapi igazságokat tárhatunk a hallgató elé nem mindennapi formában.

– Mely versek a kedvencek?

– Hanna: Talán mindig az aktuális kedvenc az, amit épp szavalni kell, amin épp dolgozunk. De vannak persze örökérvényű kedvencek is. Számunkra egyértelműen Pilinszky János a leginkább kedvelt költő, az ő versei állnak legközelebb lelkünkhöz. Ugyanakkor nagyon szeretjük még Petri György, Tandori Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Radnóti Miklós, Reményik Sándor (és még sok más költő) verseit is. Mindezek mellett a kortárs irodalom is egyaránt közel áll hozzánk.

– Hanna, te már több versenyről is kitűnő eredménnyel tértél haza. Hogyan készülsz fel?

– Hanna: Egyre jobban érzem azt, hogy a magyar irodalom terén ki tudok teljesedni. Igyekszem minél többet olvasni mind szakirodalmat, mind szépirodalmat. A versenyek előtt  leginkább a magamban lévő csendekre koncentrálok, megkeresve az adott témában azt a közös pontot, amit saját lelkemmel tudok összehangolni. Minden verseny előtt és megmérettetésen próbálom a legtöbbet kihozni magamból, hiszen ezek a hasznosan eltöltött órák később az én javamat is szolgálják.

– Miből merítitek az ihletet?

– Hilda: Leginkább a környezetünkből, a mindennapi egyszerű helyzetekből merítjük, ugyanakkor motiválni tudnak hozzánk közel álló személyek vagy akár egy-egy mű is.

–  Hilda, mesélj, mit érzel, amikor kiállsz a közönség elé?

– Hilda: Olyankor mindig izgatott vagyok, főleg a fellépés előtti percekben, viszont úgy gondolom, hogy ez az izgatottság hozzásegít ahhoz, hogy az előadás igazán szívből jövő és őszinte legyen. Nem mondanám magam lámpalázasnak, általában ahogy fellépek a színpadra ez a jó értelemben vett félelem átalakul lelkesedéssé, és onnantól megpróbálom a legjobbat kihozni magamból. Örömmel tölt el az, ha egy irodalmi mű képében átadhatok valami nem mindennapit a nézőknek. Ugyanakkor, a verstől és állapottól függően különböző érzelmek fogalmazódnak meg bennem egy előadás során, de ez mindig változó.

– A Vigadó Művelődési Ház előadásaiban is részt vettetek és részt vesztek. Mit jelent nektek ez, mit ad, mivel érzitek többnek, mint egy más előadást?

– Hanna: Mindketten úgy véljük, hogy ez egy nem mindennapi lehetőség. Örömmel töltenek el mind a ráhangolódások, felkészülések, mind az előadások. Hálásak vagyunk, hogy már ilyen fiatalon belekóstolhatunk a színház világába, kipróbálva magunkat ilyen téren is. Mindenképpen magabiztosabbak és nyíltabbak is lettünk. A Lung László Zsolt által rendezett előadásokban sokkal inkább érezzük a családias, elfogadó hangulatot, önmagunkból építhetjük fel az előadás ránk eső részét és a felszabadult alkotói hangulat által sokkal mélyebben érezzük magunkénak ezeket a produkciókat, ellentétben egy más jellegű szerepléssel.

– Hanna, mi a nagy álmod?   

– Hanna: Álmodozni, igaz, sokat szoktam életem elkövetkezendő szakaszáról, jövőképem még csak nagyon halvány körvonalakban rajzolódott eddig ki. Álomként él bennem egy olyan életvitel, ahol a közösség és a család jelentős szerepet játszik, ahol saját értékrendszeremet követve boldog ember tudok lenni és azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Azt hiszem egyelőre, ez a legnagyobb álmom.

– Hilda, hol szeretnéd folytatni tanulmányaidat?

– Hilda: Ezen még nem igazán gondolkodtam, egyaránt vonz a színház világa, az irodalom, valamint az orvostudomány is. Mindenképpen olyan egyetem és szakma mellett szeretnék dönteni, amelyben ki tudok teljesedni és élvezhetem azt, amit csinálok.

– Mit csináltok szabadidőtökben?

– Hanna: Annak ellenére, hogy ikrek vagyunk, néhány területen különbözik az érdeklődésünk. Ennek ellenére a legtöbb programon együtt veszünk részt: 10 éve vagyunk aktív cserkészek, zenélünk ifjúsági miséken, együtt tanulunk zongorázni, számos közösségi csoportnak is tagjai vagyunk, és a Cantus kamarakórusban is mindketten éneklünk. Szabadidős tevékenységeinkben eltér, hogy míg egyikünk a Macskakő színjátszó csoport tagja, a másikunk gitároktatással foglalkozik. Bár a napjaink igen mozgalmasak, ha tehetjük, tanulás után szívesen hallgatunk zenét, olvasunk, illetve járunk színházba.

– Sok időt töltötök együtt?

– Hilda: Igen, a napjaink nagy része egy légkörben zajlik (iskolában és iskola után is egyaránt), így magától értetődővé vált egymás közelsége. Nyilván szükségünk van a külön eltöltött időre is, ami alatt azt tudjuk csinálni, ami igazán érdekel, és ennek nem feltétlen kell megegyeznie.