
Nánia Hanna és Nánia Hilda a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjaiként töltik mindennapjaikat, de emellett tíz éve cserkészek, kórustagok, színjátszó csoportba járnak, zeneoktatással foglalkoznak, és persze verseket olvasnak.
2020. március 12., 00:092020. március 12., 00:09
– Hogy kerültetek kapcsolatba a szerepléssel, szavalással, szónoklással?
– Hanna: Édesapánk már egész pici korunkban foglalkozni kezdett velünk, különböző mese-és versmondó versenyekre készített fel, majd általános iskolában a tanítónőnknek köszönhetően csak nőtt az érdeklődésünk ezen a téren. Gimnáziumi éveink során még közelebb kerültünk az irodalomhoz, az iskolai, valamint az iskolán kívüli fellépésekhez. Mindkettőnkhöz egyaránt közel áll a versek és prózák világa, szeretünk elmélyülni bennük és szeretnénk minél több embernek megmutatni, mennyi szépség rejtőzhet egy műben.
– Mi vonz benneteket egy versben?
– Hilda: Egy versben leginkább az általunk megteremthető állapot vonz, a minket is magával ragadó képi világ, valamint az, hogy saját lelkünket tudjuk beleszőni egy már kész alkotásba, mindezt úgy, hogy mindennapi igazságokat tárhatunk a hallgató elé nem mindennapi formában.
– Mely versek a kedvencek?
– Hanna: Talán mindig az aktuális kedvenc az, amit épp szavalni kell, amin épp dolgozunk. De vannak persze örökérvényű kedvencek is. Számunkra egyértelműen Pilinszky János a leginkább kedvelt költő, az ő versei állnak legközelebb lelkünkhöz. Ugyanakkor nagyon szeretjük még Petri György, Tandori Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Radnóti Miklós, Reményik Sándor (és még sok más költő) verseit is. Mindezek mellett a kortárs irodalom is egyaránt közel áll hozzánk.
– Hanna, te már több versenyről is kitűnő eredménnyel tértél haza. Hogyan készülsz fel?
– Hanna: Egyre jobban érzem azt, hogy a magyar irodalom terén ki tudok teljesedni. Igyekszem minél többet olvasni mind szakirodalmat, mind szépirodalmat. A versenyek előtt leginkább a magamban lévő csendekre koncentrálok, megkeresve az adott témában azt a közös pontot, amit saját lelkemmel tudok összehangolni. Minden verseny előtt és megmérettetésen próbálom a legtöbbet kihozni magamból, hiszen ezek a hasznosan eltöltött órák később az én javamat is szolgálják.
– Miből merítitek az ihletet?
– Hilda: Leginkább a környezetünkből, a mindennapi egyszerű helyzetekből merítjük, ugyanakkor motiválni tudnak hozzánk közel álló személyek vagy akár egy-egy mű is.
– Hilda, mesélj, mit érzel, amikor kiállsz a közönség elé?
– Hilda: Olyankor mindig izgatott vagyok, főleg a fellépés előtti percekben, viszont úgy gondolom, hogy ez az izgatottság hozzásegít ahhoz, hogy az előadás igazán szívből jövő és őszinte legyen. Nem mondanám magam lámpalázasnak, általában ahogy fellépek a színpadra ez a jó értelemben vett félelem átalakul lelkesedéssé, és onnantól megpróbálom a legjobbat kihozni magamból. Örömmel tölt el az, ha egy irodalmi mű képében átadhatok valami nem mindennapit a nézőknek. Ugyanakkor, a verstől és állapottól függően különböző érzelmek fogalmazódnak meg bennem egy előadás során, de ez mindig változó.
– A Vigadó Művelődési Ház előadásaiban is részt vettetek és részt vesztek. Mit jelent nektek ez, mit ad, mivel érzitek többnek, mint egy más előadást?
– Hanna: Mindketten úgy véljük, hogy ez egy nem mindennapi lehetőség. Örömmel töltenek el mind a ráhangolódások, felkészülések, mind az előadások. Hálásak vagyunk, hogy már ilyen fiatalon belekóstolhatunk a színház világába, kipróbálva magunkat ilyen téren is. Mindenképpen magabiztosabbak és nyíltabbak is lettünk. A Lung László Zsolt által rendezett előadásokban sokkal inkább érezzük a családias, elfogadó hangulatot, önmagunkból építhetjük fel az előadás ránk eső részét és a felszabadult alkotói hangulat által sokkal mélyebben érezzük magunkénak ezeket a produkciókat, ellentétben egy más jellegű szerepléssel.
– Hanna, mi a nagy álmod?
– Hanna: Álmodozni, igaz, sokat szoktam életem elkövetkezendő szakaszáról, jövőképem még csak nagyon halvány körvonalakban rajzolódott eddig ki. Álomként él bennem egy olyan életvitel, ahol a közösség és a család jelentős szerepet játszik, ahol saját értékrendszeremet követve boldog ember tudok lenni és azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Azt hiszem egyelőre, ez a legnagyobb álmom.
– Hilda, hol szeretnéd folytatni tanulmányaidat?
– Hilda: Ezen még nem igazán gondolkodtam, egyaránt vonz a színház világa, az irodalom, valamint az orvostudomány is. Mindenképpen olyan egyetem és szakma mellett szeretnék dönteni, amelyben ki tudok teljesedni és élvezhetem azt, amit csinálok.
– Mit csináltok szabadidőtökben?
– Hanna: Annak ellenére, hogy ikrek vagyunk, néhány területen különbözik az érdeklődésünk. Ennek ellenére a legtöbb programon együtt veszünk részt: 10 éve vagyunk aktív cserkészek, zenélünk ifjúsági miséken, együtt tanulunk zongorázni, számos közösségi csoportnak is tagjai vagyunk, és a Cantus kamarakórusban is mindketten éneklünk. Szabadidős tevékenységeinkben eltér, hogy míg egyikünk a Macskakő színjátszó csoport tagja, a másikunk gitároktatással foglalkozik. Bár a napjaink igen mozgalmasak, ha tehetjük, tanulás után szívesen hallgatunk zenét, olvasunk, illetve járunk színházba.
– Sok időt töltötök együtt?
– Hilda: Igen, a napjaink nagy része egy légkörben zajlik (iskolában és iskola után is egyaránt), így magától értetődővé vált egymás közelsége. Nyilván szükségünk van a külön eltöltött időre is, ami alatt azt tudjuk csinálni, ami igazán érdekel, és ennek nem feltétlen kell megegyeznie.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!