Könyvbemutató és életműdíj dr. Gazda Klárának

Amint azt a szerzőt és könyvét méltató Tánczos Vilmos, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz és antropológiai tanszékének tanára hangsúlyozta, a gyermekjátékok az emberi kultúra hajnalára visszanyúló elemeket és ősképeket őriznek. Gazda Klára ezek közül három, a hintázás, a fehér liliomszál és a hidasjátékok több száz változatának tartalmát és jelképrendszerét aprólékosan elemezve von le következtetéseket az üzenetükre vonatkozóan. Ennek során például megállapítja, hogy mindhárom játék az élet, halál, feltámadás témakörét dolgozza fel, fogalmazza és jeleníti meg. Ezeket pedig azért kell komolyan venni, mert tanulmányozásuk során egy közösség gondolkodásmódja, illetve a lét nagy kérdéseihez való viszonyulása is kihámozható belőlük.

Gazda szerint „a népi játékok jelentős része az emberek alapvető problémáival – az ifjúkor életparancsainak gondjaival, az evilági és túlvilági élet képzeteivel, feltételezett összefüggéseivel – foglalkozik.” Lebontják a köztük lévő határokat, „hőseik térben és időben közlekednek, és az égi mintákat földi életükben is hasznosítják. Ám erre a kitüntető kapcsolatfenntartásra hitük szerint erkölcsileg méltóknak is kell lenniük, és tudva, hogy nem mindig azok, különböző jelképes tisztítóműveleteket végeznek el.”A könyvet elolvasva pedig rádöbbenhetünk e megállapítások igazára, valamint arra is, hogy miként valósulnak meg a játékok gyakorlatában.

A tanulmány bemutatása jó alkalmat kínált a szerzője által eleddig elvégzett kitartó, következetes és értékes szellemi munka elismerésére is. Ezt kihasználva a Kriza János Néprajzi Társaság a kutatót életműdíjjal tüntette ki, mely odaítélésének dr. Pozsony Ferenc akadémikus által megfogalmazott indoklását Szőcsné Gazda Enikő muzeológus olvasta fel.

Ennek során többek között megtudhattuk, hogy Gazda Klára Zalánban született, a középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte el, és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalomtanári oklevelet. Egy évig tartó csíkcsicsói tanítás után a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzos muzeológusa (1968), 1991-től a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének, majd a Magyar Néprajz és Antropológia Intézet tanára. 2000 és 2004 között a Román Tudományos Akadémia kolozsvári folklórarchívumának főkutatójaként dolgozott.

Doktori disszertációjának szerkesztett változatát, amely Gyermekvilág Esztelneken címmel könyv formájában is megjelent (1980), Pozsony Ferenc a magyar etnográfia kiemelkedő jelentőségű monográfiájaként értékelte. További kutatásainak eredményeit a Székely népviselet (1998) és a Haáz Sándorral közösen írt Székelyek ünneplőben (1998) című könyveiben összegzi.