Könyv a székelység 2006-os belső népszavazásáról

Különlegesnek mondható estnek voltak részesei azok, akik kedden eljöttek Benkő Emő nyugalmazott magyartanár könyvének bemutatójára, a baróti Erdővidék Múzeumába.

Böjte Ferenc

2019. február 01., 00:012019. február 01., 00:01

Valószínűleg olvasóink közül is többen emlékeznek a 2006-os esztendő végén lezajlott népszavazásra, amikor önkéntesek házról-házra járva arra kértek mindenkit, válaszoljon a szavazólapokon szereplő kérdésre, éspedig: egyetért-e azzal, hogy Székelyföld autonóm státuszt kapjon, és hogy a település melyen él, ehhez tartozzon? Azt már kevesebben tudják, hogy ennek az „autonómia-népszavazásnak” Bardoc-Miklósvárszék, vagyis Erdővidék volt az első lebonyolítója, annak itteni fő szervezője pedig Benkő Emő tanárnő, akkor a Székely Nemzeti Tanács alelnöke.

Könyvével a szerző annak a kétszázhatvan erdővidéki önkéntesnek, „a helytállás embereinek” mond köszönetet, akik 2006 decemberében egy hét alatt bejárták Erdővidék falvait, és felkértek minden elérhető atyafit, hogy nyilvánítsa ki akaratát Székelyföld autonómiája ügyében. A kötetet, mely tulajdonképpen egy kordokumentum, haszonnal forgathatják azok is, akik számára még nem teljesen világos, miből is áll az autonómia, vagy hogy tulajdonképpen mi is ez az önrendelkezéshez való jog, miért tartozik az alapvető emberi jogok közé, és miért van a székely népnek – nemzetközi viszonylatban – is joga az önrendelkezéshez.

„Székelyföld a székely nemzet egy és oszthatatlan, vérrel vett propriuma, melyről nem mondott le és nem mond le soha. Székelyföld a székelyeké!” – olvashatjuk a könyvben, melyben a szerző működő területi autonómiákat is bemutat nemcsak Európából, de Ázsiából is. Részletezi a Székely Nemzeti Tanács autonómiakoncepcióját is, vagyis a Csapó I. József által 1995-ben kidolgozott statútumot, melyet már háromszor benyújtottak elfogadásra Románia parlamentjéhez (először 2004-ben, legutóbb 2018 decemberében), de mindannyiszor elutasításra talált. Az Erdővidéken, majd 2007 első felében más székeken is lezajlott referendum részleteinek ismeretében Benkő Emő így összegez könyvében: „A székelység számára létkérdés a területi autonómia, hiszen a Székelyföldön élő 613 ezer székely száma évről évre csökken a betelepítések, a kivándorlás, a családok felbomlása, a szaporulat csökkenése, az öngyilkosságok számának növekedése következtében.”

A nővére emlékére is írott könyvének ismertetése után Benkő Emő a résztvevők kérdéseire válaszolt, a jelenlevőknek ingyen adott egy-egy példányt, majd dedikálta is könyvet. Mint végül fogalmazott, az autonómia gyakorlatba ültetésének mikéntjét első lépésben a Székely Nemzetgyűlés összehívásában képzelné el, annak kellene kijelölnie a követendő utat, azért, hogy a 2006–2007-es referendum mögötti hatalmas önkéntes munka ne bizonyuljon hiábavalónak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés