Koncertszínház Csoóri Sándorról

Vecsei H. Miklós és csapata Arany János, József Attila és Pilinszky János életműve után Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve alkotott egy koncertszínházi előadást. A produkció a mai eltávolodás és hasonlóvá válás ellen keres szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat. Vecsei H. Miklós mesélt nekünk a különleges vendégelőadásról, amelyet április elsején 19 órától tekinthet meg a nagyérdemű, a Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

Tamás Réka

2022. március 25., 00:072022. március 25., 00:07

– Ön és művésztársai Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve hoztak létre koncertszínházi előadást. Viszont nem ez az első alkalom, hogy egy híres magyar költő életéről alkotnak produkciót. Honnan jött az ötlet, és miért pont ezekre az alkotókra esett a választás?

– Nem terveztük ezt a sorozatot, véletlenszerűen alakult ki. Elsősorban azért, mert a mi generációnknak példaképekre van szüksége, hiszen, ha belenézünk a tévében közvetített hírekbe, nem találkozunk olyan gondolkodókkal, akik építő jelleggel állnának előttünk, akik tanítanának bennünket. Azonban, ha visszamegyünk az időben egészen a reformkorig vagy a 20. századi magyar irodalomig, akkor büszkék és hálásak lehetünk, hogy magyar az anyanyelvünk és van kinek munkásságából példát meríthetünk – ilyen Csoóri Sándor is. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett költőre a karanténban „találtunk rá”. Pontosabban versének egyik sora miatt döntöttünk úgy, hogy ő lesz a következő, akihez kapcsolva koncertszínházi előadást készítünk.

– Melyik volt ez a verssor?

– A Szőlőhegy háború után című verséből: „Visszhangokat keresek és társakat, hogy éljek.” Ezzel a mondattal indult el a kapcsolatunk, mivelhogy jómagam és alkotótársaim is ezt keressük. Visszhangot és társakat, hogy éljünk.

– A Párbeszéd, sötétben című esten Ön mellett Kiss Flórát, Mihalik Ábelt, Ratkóczi Hubát és Frimmel Jakabot láthatjuk. Miként áll össze az alkotócsapat?

– Kiss Flórát fél éve ismerem, hihetetlenül jó énekesnőnek és jó költői gondolkodású embernek tartom. Együtt kezdtük el olvasni a műveket, majd kialakítottunk egy tematikát, és így jött létre a koncertszínház. A produkcióhoz pedig segítségül hívtuk korosztályunk legjobb zenészeit, valamint a Kiégő Izzók csapatát, akik merész látványvilágot álmodtak mögénk.

– Kicsit visszatérve önre, eléggé sokoldalú az eddigi kultúraközvetítő tevékenysége. Mi az, ami motiválja, keresi még az útját?

– A szüleim példáját követve, olyan dolgokkal akartam foglalkozni, amik adnak valamit az emberek életéhez. A színház és a színházban található különböző művészetek mind nagyon sokat tudnak segíteni önmagam megértésében, majd rajtam keresztül az embereknek is abban, hogy elhelyezzék magukat a világban, rátaláljanak önmagukra.

– Akkor mondhatjuk azt, hogy hivatásként gondol a munkájára?

– Igen, hivatásként gondolok arra, amit csinálok, és hálás vagyok, hogy eszméletlen alkotótársak vesznek körbe, és kerülnek utamba újra és újra.

– Az előadást iránymutatóként definiálták, sőt, az is elhangzott, hogy az ilyen jellegű előadásokat receptre kellene felírni. Kérem, alkotóként érveljen amellett, hogy miért kellene megnéznie a közönségnek ezt az előadást?

– Életbevágóan fontos Csoóri gondolatisága a mai világban, és emellé még társul a látvány, a zene és az előadás minősége, amelyek, remélem, magukért fognak beszélni. Nagyon hiányoznak az életünkből a hídemberek. Csoóri valóban az volt. Mi pedig megpróbáljuk őt úgy elhozni Kézdivásárhelyre, hogy a legszebb és legerősebb gondolatait hallva, örökre összeláncoljon minket és segítsen közös célokat találni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés