
Számos megkínzott ebhez riasztják Igyártó Nándor fiatal, háromszéki állatvédőt – derült ki érdeklődésünkre, aki, miközben felháborító eseteket osztott meg lapunkkal, rámutatott, hogy naponta több riasztást is kap, ám sajnos nem tud minden kérésnek eleget tenni.
2022. augusztus 05., 00:052022. augusztus 05., 00:05
Igyártó a közösségi oldalon számol be minden sikeres, vagy éppen kudarcba fulladt, a megmentett állat elpusztulásával járó esetről. A napokban egy, szétrágott, kifolyt szemű kutya megmentését részletezte, illetve egy olyan kiskutyáét, amelyiken szekérrel hajtottak át.
– A Borvíz utcában, a felügyelet nélkül, közterületen legelésző lovak közelében akadtak rá egy olyan kutyára, amelyiknek az arca szét volt rágva, a szeme ki volt folyva. A pitbullon látszott, hogy verekedtetésre volt használva. Nem volt benne chip, és az állatorvosi vizsgálatok után agresszívan viselkedett. Szerencsére, minden aggodalmunk ellenére – az interneten megosztott történet hatására – biztonságos helyre került, egy kihasznált, harci kutyák rehabilitálásában jártas csapat vette gondozása alá. Nem is tudtam örvendeni a kutya jobbra fordult sorsának, máris újabb riasztást kaptam. A szemtanúk elmondása szerint egy kölyökkutyán hajtottak át szekérrel. A kutyus agyvérzést is kapott, jelenleg is kezelés alatt áll. Hihetetlen, hogy mennyire gonoszak tudunk lenni mi, emberek – háborgott Igyártó, aki szerint a langyos törvények, ezek alkalmazásának hiánya szüli az ilyen incidenseket.
Igyártó úgy véli, ahhoz, hogy ennek vége legyen, néhány felelőtlen gazdával példát kellene statuálni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!