
Tegnap délután avatták fel a Nyerges-tetőn a magyarországi Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete által állíttatott kőkopját.
2017. június 23., 00:322017. június 23., 00:32
Tegnap délután avatták fel a Nyerges-tetőn a magyarországi Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete által állíttatott kőkopját.
A nyergestetői csata főbb mozzanatainak felelevenítése után a magyarországi Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének képviselői megkoszorúzták az emlékművet, majd a rendezvény, amelyen a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság tagjai álltak sorfalat, a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult. Vasilov János, az Erdélyi Kőfaragó Szövetség egyik alapítója lapunknak elmondta: nagyon jó kapcsolatot ápolnak a magyarországi ipartestülettel, amelynek titkárával, Csapucha Tamással beszélgetve vetődött fel az ötlet, hogy tisztelegjenek emlékjellel a nyergestetői csata hősei előtt.
A júrakori tardosi márványból készült, két és fél méter magas kőkopját az ipartestület megbízásából a gyergyóditrói születésű Erdős Zoltán faragta három nap alatt „a székelyek tiszteletére, az örökkévalóságnak”. Elmondása szerint Ceaușescu márványpalotájának faragásában is részt vett, majd a forradalmat követően Németországba telepedett, ahol egyebek mellett a kölni dómon, illetve a frankfurti Majna műemlék hídon is dolgozott. 1994-ben Magyarországon telepedett le.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!