Klímaaktivisták drónokkal bénítják meg London legnagyobb repülőterét

A klímaváltozás ellen küzdő brit aktivisták bejelentették, hogy szeptember 13-tól drónokat reptetnek a londoni Heathrow repülőtéren - valószínűleg a járatok földön tartása céljából.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 30., 09:522019. augusztus 30., 09:52

[reklam]

A tervezett akció növelheti a káoszt Európa legnagyobb repülőterén, szeptemberben ugyanis a British Airways brit légitársaság pilótái sztrájkot terveznek.

A Heathrow Pause nevű csoport közlése szerint a tiltott területen belül, de a repülési pályákon kívül fognak játékdrónokat reptetni, és emiatt a csoport szerint a repülőtér irányítása kénytelen lesz a járatokat a földön tartani.

„Ez egy jelképes akció, amely egy jogi kiskaput kihasználva és a résztvevők önfeláldozásával hívja fel a figyelmet a legkomolyabb és legsürgősebben megoldandó válságra, amellyel az emberiség valaha szembenézett” – fogalmazott a csoport.

„A kormány tétlensége az éghajlatváltozással szemben és a repülőtéri bővítés fenyegető katasztrófája nem hagy nekünk más választást, és cselekvésre kényszerít minket” – hozzá.

A brit székhelyű, Extinction Rebellion nevű környezetvédő kampánycsoportból kivált Heathrow Pause tudatta, hogy a drónokat legfeljebb fejmagasságig reptetik, és a repülőteret egy órával az akció előtt értesítik.

A repülőtér szerint a terv jogellenes és a kívánttal ellentétes hatást ér el.

„Egyetértünk abban, hogy szükség van a klímaváltozással szembeni fellépésre. Ez egy globális ügy, amely konstruktív részvételt és fellépést igényel. A bűncselekmények elkövetése és az utasok zavarása azonban kontraproduktív” – mondta a repülőtér egy szóvivője.

„Drónokat reptetni egy repülőtér öt kilométeres körzetén belül illegális, mert kockázatot jelent. Szorosan együtt fogunk működni a fővárosi rendőrséggel és egyéb hatóságokkal az esetleges hatások kezelése és csökkentése érdekében” – tette hozzá.

A Heathrow Pause közölte: a drónreptetésben érintett összes résztvevő tudatában van annak, hogy a letartóztatást és a bebörtönzést kockáztatja.

A Heathrow repülőtéren 2018-ban 80 millió utas fordult meg. A törvényhozók tavalyi jóváhagyásával egy harmadik kifutópályával bővítik ki.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés