Kizárták az MPP-ből Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármestert

A Magyar Polgári Párt (MPP) kizárta soraiból Gálfi Árpádot, Székelyudvarhely polgármesterét, akit bomlasztó tevékenységgel vádol - közölte csütörtökön a párt sajtóirodája.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 19., 10:592019. szeptember 19., 10:59

A kizárásról a párt országos elnöksége szerdán egyhangú szavazással döntött Nyárádszeredán tartott ülésén. A testület kizárta a pártból Rákossy Botond Józsefet is, aki a Hargita megyei szervezet elnöki tisztségét töltötte be. A közlemény szerint a megyei elnök visszahívását a Hargita megyei küldöttek kezdeményezték.

 "A legszigorúbb szankció alkalmazásának célja a pártban gerjesztett feszültség, uszítás, bomlasztás megszüntetése volt. (...) Most végre lezárjuk a Biró Zsolt (korábbi MPP-elnök) által előidézett széthúzást, rendet rakunk és dolgozunk tovább!" - idézte a közlemény Mezei Jánost, a párt elnökét.

Mezei János az MTI-nek elmondta: Gálfi Árpád nem veszíti el a polgármesteri mandátumát a kizárás következtében. Elmagyarázta: a törvény csak abban az esetben fosztja meg mandátumuktól a választott önkormányzati tisztségviselőket, ha ők maguk lépnek ki a pártból, melynek színeiben mandátumot nyertek.

A pártelnök szerint Gálfi Árpád konfliktushelyzetet alakított ki a székelyudvarhelyi pártszervezetben azzal, hogy nem vonta be a párt frakcióját a döntéseibe. Ennek a következménye volt, hogy a polgármestert július közepén a helyi szervezet megfosztotta politikai tisztségétől. Mezei János hozzátette: a mostani kizárás annak a következménye, hogy Gálfi Árpád szembement az elnökség döntéseivel, a párt belső levelezési listáját arra használta, hogy sérelmeit országosan is terítse, sőt a belső vitáról Székelyudvarhely testvérvárosainak elöljáróit, így Budapest főpolgármesterét is tájékoztatta. "Ha mindenki így járna el, káoszt idézne elő a párton belül" - tette hozzá az elnök, aki nyomatékosította: a helyi problémákat helyben kell megoldani, és nem a Facebookon, a nagyközönség előtt vagy a médiában.

Mezei János szerint Gálfi Árpád ügyével áll összefüggésben az is, hogy két héttel ezelőtt megvonta a bizalmat a párt ügyvezető elnökétől, Salamon Zoltántól, és most az országos elnökség kizárta a pártból Rákossy Botond Józsefet. Az elnök szerint ők nem segítették a belső feszültségek megoldását, sőt, inkább gerjesztették a feszültségeket. Mezei János szerint a döntéseket a párt alapszabályának megfelelően, valamennyi elnökségi tag egyetértésével hozták.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés