Kitolták a határidőt

Hónap végéig vár javaslatokat a kovásznai tanács a város arculattervezéséhez szüksége logóra és jelmondatra. A testület sokadszor volt kénytelen kitolni a határidőt, mert olyan javaslatot, amelyet megfelelőnek találtak volna, egyelőre nem kaptak.

2017. augusztus 21., 00:252017. augusztus 21., 00:25

Hónap végéig vár javaslatokat a kovásznai tanács a város arculattervezéséhez szüksége logóra és jelmondatra. A testület sokadszor volt kénytelen kitolni a határidőt, mert olyan javaslatot, amelyet megfelelőnek találtak volna, egyelőre nem kaptak.

A kovásznai tanács rég keres egy olyan jelmondatot, divatos idegen szóval szlogent, amely egyedi, egyszerű, könnyen felidézhető és néhány szóban kifejezi a fürdőváros „lényegét”. Emellé még egy logó, azaz egy jól beazonosítható, mással össze nem téveszthető egyedi jegy is kellene, de eddig az sem került.


A pihenőszabadságát töltő Gyerő József polgármester korábban azt nyilatkozta, a logónak a természetes gyógyhatásokat és az egyedi kulturális jegyeket is tartalmaznia kellene.


– Egy olyan logóra lenne szükség, amely egyértelműen jellemez bennünket, ezt le is védetnénk a szabadalmi hivatalban. Ez nem zárná ki azt, hogy az egyes turisztikai egységeknek saját logójuk legyen. Eddig csak néhány javaslatot kaptunk, ezért úgy döntöttünk, hogy hónap végéig meghosszabbítjuk a leadási határidőt – mondta el a kovásznai polgármester.


A város a leendő logót és jelmondatot használná minden várost népszerűsítő kiadványban, ezt nyomtatná minden plakátra, szórólapra, bögrére, zászlóra, illetve minden más reklámanyagra is. A javaslatokat magyar, román, angol és német nyelven várják a tourinfo@yahoo.com vagy a primar@primariacovasna.ro e-mail-címre.


Az eddig ismert jelentkezők közül a „legfajsúlyosabb” kétségtelenül Herman Rosner turisztikai szakember, az Utazási Irodák Romániai Egyesülete (ANAT) vezetőségi tagja volt.


Rosner, aki évek óta hangoztatja, hogy a háromszéki turizmusnak mofettáival, borvizeivel, különleges iontartalmú levegőjével kizárólag Kovászna lehet a mozdonya, 14 évvel ezelőtt kitalált és a szabadalmi hivatalnál levédett egy jelszót és egy logót, amelyet a turizmusmarketinggel foglalkozó országos szervezet is díjazott. A Kovászna 1000 GYÓGYforrások üdülője román változata tízezres nagyságrendű találatot ad interneten, és számos turisztikai egység, jól menő szállodák is használják. A turisztikai vállalkozó tavaly is és idén is felajánlotta a városnak, természetesen nem ingyen, de nem kellett.


– Ez egy szellemi tulajdon, amely több mint tíz éve a piacon van, le van védve, elfogadott és népszerű. Azt ajánlottam, hogy idén, lévén a turizmus éve, használják ingyen, jövőtől pedig annyit fizessenek érte, amennyit én, vállalkozóként, reklámadót fizetek a helyi tanácsnak. Nem kellett, nincs ezzel semmi gond. A tanács szuverén, úgy dönt, ahogyan akar. Lehet, hogy kap jobbat, olcsóbbat, én nem vitatom, csak ezt nem használhatja, ennyi – foglalta össze Rosner.


Egyelőre tehát „logótlan” marad Kovászna, jóllehet abban a legtöbben egyetértenek, hogy valamilyen védjegyre, jelmondatra szükség lenne, mert a kivételes természeti adottságokat sem lehet gazdaságosan kihasználni, ha nem jön (fizetőképes) turista a városba. Ehhez pedig, kétségtelen, reklám kell.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés