
Ma még látogatható a kézdivásárhelyi sportcsarnok előtti téren a civil szervezetek összefogásának köszönhetően szerdán megnyílt karácsonyi gyermekváros.
2018. december 21., 08:282018. december 21., 08:28
A színpadon a helyi óvodák és iskolák, egyházi és világi kórusok, népdalcsoportok és zenekarok változatos zenei produkciókkal kápráztatták el a nagyérdeműt. Ma 17 és 20 óra között az Antanténusz Egyesület meséje után a Csipkerózsika-napközi óvodásai, a Petőfi-iskola negyedikesei, a Nagy Mózes-líceum tanárai, az Ego Sum, majd Biszak Beáta szórakoztatja a közönséget. Emellett a kicsik a Mikulássarokban a nagyszakállúnak mondhatják el kívánságaikat, megcsodálhatják az élő betlehemet, a városi kisvonaton, illetve lovasszánon utazhatnak, finomságokat kóstolhatnak, a sportcsarnok előterében pedig változatos kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt.
A rendezvényt megálmodó Wegener–Pro Sanitate Alapítvány nevében Bakk-Vitális Kinga elnök nyilatkozott lapunknak. „Tavaly jött az ötlet, hogy más városok mintájára készítsünk gyerekvárost, amit akkor hatalmas összefogással sikerült megvalósítani. Idén is maradtunk fő támogatónak, ám a főszervezést a helyi önkormányzat vállalta fel, hiszen a rendezvény az egész városnak és környékének, minden gyereknek szól. Úgy vélem, tavalyhoz képest sikerült hangulatosabbá varázsolni az eseményt”, summázott.
A helyi önkormányzat mellett a főszervezést felvállaló Kézdivásárhelyi Aktív Nők Egyesülete nevében annak elnöke, Fejér Melinda osztotta meg gondolatait lapunkkal. „Tagjaink szívügye ez a rendezvény. Jó látni a gyerekeket, amint ránk mosolyogva mondják, »né, itt a Mikulás, s milyen szépek a fények!« Célunk, hogy a kicsiktől kapott örömöt átadjuk a felnőtteknek is, hogy mindenki érezze, ez a rendezvény a város ünnepe”. Szombaton a Gábor Áron téren 17.30-tól kezdődik a gyertyagyújtásra hangoló műsor, majd a betlehemi láng fogadását követően meggyújtják a negyedik adventi gyertyát.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!