Kisebbségek ügye az Európa Tanácsban

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése egy újabb kisebbségvédelemről szóló jelentést fogadott el, amely arra kötelezné a tagállamokat, hogy „minél nagyobb arányban” ratifikálják a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt.

2019. január 30., 09:042019. január 30., 09:04

Végül is úgy nézhetnénk, hogy javaslataink háromnegyedét elfogadták, ami kimondottan jónak tekinthető, igaz, amit elutasítottak, talán az lett volna a legfontosabb – mondta az RMDSZ képviselője.

– A gond az volt, hogy annak ellenére, hogy a kisebbségi jogokkal kapcsolatos jelentéstévő a közgyűlés egyik román tagja volt (Viorel Badea liberális szenátor – szerk.), de lehet, hogy helyesebben fogalmazok, ha azt mondom: éppen azért mi nem jutottunk hozzá a dokumentumhoz, nem ismertük a részleteit, így már nem tudtunk az anyaghoz módosító javaslatokat beterjeszteni, csak a következtetésékhez szólhattunk hozzá – magyarázza a képviselő.

Benkő Erika Korodi Attilával együtt az RMDSZ nevében négy javaslatot tett: a tagállamok ne csak „promoválják”, hanem „védjék”; ne csak „pozitívan reagáljanak”, hanem „kísérjék figyelemmel” a kisebbségek jogait; illetve ne csak „ratifikálják”, hanem „teljes egészében alkalmazzák” a Kisebbségi Keretegyezmény előírásait. A negyedik javaslat az volt, hogy az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésének a kollektív jogok biztosítására vonatkozó határozatait hozzák összhangba az ilyen jellegű (pl. Kalmár-, Gross-) jelentésekkel. Ez utóbbi elakadt azon, hogy a jelentéstevő szerint az előírások alkalmazásához „nincs szükség kollektív jogokra”, és ezt a tanács is megszavazta.

– Egyelőre nem sikerült átvinni ezt a javaslatot, aminek részben az az oka, hogy a kollektív jogok még nem számítanak „elfogadott” kategóriának. Tulajdonképpen a kisebbségek számára kedvező Kalmár- és Gross-jelentésekben sem szerepelnek szó szerint, csak éppen az abban foglaltak nem valósíthatók meg kollektív jogok nélkül – magyarázza Benkő Erika.

A képviselő „bíztatónak” nevezte, hogy az előkészítés fázisában van két további jelentés, egyik a sportban alkalmazott gyűlöletbeszédről, a másik a politikusok felelősségéről szól a közösségek elleni uszításban és gyűlöletbeszéd kialakulásában.

– Személyesen kerestem meg a jelentésen dolgozó szakértőket, és elmondtam, ehhez adalékokkal tudnék szolgálni. Pontos támpontokat kaptam ahhoz, hogy milyen határidővel és milyen formában tudok javaslatokat előterjeszteni, és ezt feltétlenül meg is fogom tenni, hiszen itthon a Mikó Imre Jogvédő Szolgálattal sajnos mindkét esetre igen vaskos háttéranyagot gyűjtöttünk össze – mondta el Benkő Erika.

A vonatkozó jelentés márciusban kerül az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elé. A módosító javaslatokat február közepéig lehet benyújtani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés