Kisebb csetepaté Kézdin

Tegnap reggel konfliktus alakult ki Kézdivásárhelyen a Secuiana nadrággyár közelében. A panaszos Zölde István, a Gosp-Com alkalmazottja szerint ok nélkül bántalmazta őt a helybéli J. A.

2019. szeptember 26., 00:022019. szeptember 26., 00:02

A lapunkat megkereső 40 éves Zölde elmondta: hajnalban, amikor vitték a szemetet, arra lett figyelmes, hogy egy hölgy (J. A. felesége) a központban egy kiskukába dobta a házi szemetet. Állítása szerint udvariasan figyelmeztette, hogy „kedves hölgyem, a házi szemetet nem oda kell dobni”, ám a nő mégis megtette.

– Aztán 9 órakor a Secuiana közelében levő gyorsétkezdében falatoztunk, amikor egy autóból kiszállt J. A. Odahívta a feleségét, és megkérdezve, „ez volt-e az, amelyik azt mondta, ne dobd el a szemetet?” A nő rám mutatott, a férfi pedig úgy mellkason ütött, hogy a telefonom képernyője megrepedt, majd azzal fenyegetve, hogy kirúgat és elhajtott – részletezte Zölde, aki panaszt tett a rendőrségen, emellett pedig törvényszéki orvost is szándékában állt felkeresni. – Nem értem, miért történt. Nem provokáltam, megszondáztak, ittas sem voltam, de mindenképp kiállok az igazamért, hiszen háromgyerekes apaként nem hagyhatom jogi következmények nélkül, hogy minden ok nélkül bántalmazzanak, főleg, hogy kétszer műtöttek vastagbél-problémával.

J. A. lapunknak azt mondta, azért ment fel benne a pumpa, mert hajnalban Zölde obszcén szavakkal illette feleségét, amiért az utcán talált szemetet a kis kukába akarta dobni. Állítása szerint, amikor felesége segítségével azonosította a sértegetőt, nem bántotta, hanem meglökte. Leszögezte, a fent taglalt rágalmak miatt ő is jogi útra viszi az ügyet. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust