Kis Ilka a legfittebb

Szombaton és vasárnap rendhagyó rendezvény helyszínéül szolgált a Sinkovits Stadion mögötti betonpálya.

Bartha Zsófia

2019. szeptember 02., 00:462019. szeptember 02., 00:46

A két nap során bebizonyosodott, hogy a CrossFit mint sportág nagy népszerűségnek örvend, viszonylag fiatal kora ellenére, nemcsak a magas versenyzői létszám, hanem az érdeklődők száma is ezt bizonyítja. Temesvárról, Aradról, Kolozsvárról, Bukarestből, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából és Brassóból érkezett az a 62 versenyző, akik két kategóriában – Scaled (kezdő) és Rx (haladó) – mérték össze erejüket és állóképességüket. Szombaton és vasárnap is két-két WOD-ot (Workout of the Dayt) kellett teljesíteniük a crossfitereknek, az összesített eredmények alapján avattak győzteseket. Többnyire olimpiai súlyemelésből, erőemelő és gimnasztikai gyakorlatokból, illetve szaladásból álló próbákat kellett abszolválniuk. A házigazda Old Mickey’s Barbell Club mindkét kategóriában bizonyított. A kézdiszentléleki Szász Erika második lett Scaled kategóriában, míg az Rx-dobogó legtetejére is két kézdivásárhelyi került, a férfiaknál Csalóka Csongor, a nőknél Kis Ilka utasította maga mögé a mezőnyt, így szerezve elismerést a városnak és a megyének.

– Nagyon örülök, hogy sikerült Kézdivásárhelyre hoznunk egy ilyen kaliberű megmérettetést, úgy érzem, sikerült magasra tennünk a lécet, és több mint valószínű, jövőre is megszervezzük. Hatalmas munka áll a két nap mögött, de jó érzés, hogy megmutathattuk a kézdivásárhelyieknek, mi is az a CrossFit. Az érdeklődők láthatták, hogy semmi ördöngösség nincs ebben a sportágban, hanem mindenki képes rá, hogy, mondjuk, a kezdő kategória gyakorlatait szépen lebontva végig csinálja. Arra biztatnék mindenkit, ha nem is versenyszinten, de próbálja ki, mivel mindenki többre képes annál, mint amit magáról hisz – értékelt Ferencz Tamás főszervező, aki szerint a saját testsúlyos gyakorlatok épp ezt a célt szolgálják: legyél erős magadhoz képest, tudd kontrolálni a saját tested.

Az esemény díszvendégeként Gabriel Sîncrăian olimpiai bronzérmes súlyemelő tartott bemutatót, aki 180 kg-ot emelt a magasba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés