
Az angol nyelv legfontosabb szótáraként emlegetett Oxfordi Angol Szótár (OED) készítői idén nem tudtak egyetlen szót megnevezni 2020 legjellemzőbb szavaként.
2020. november 24., 11:482020. november 24., 11:48
A szótárt kiadó Oxford University Press hétfői közleményében azt írta, hogy 2020-ban az angol nyelv – akárcsak a mindennapi élet – hatalmas változáson ment át, gyorsan és folyamatosan alkalmazkodott a világban zajló eseményekhez.
Az oxfordi szótárkészítők által kiválasztott év szava minden évben az elmúlt 12 hónap szellemét, hangulatát, elfoglaltságait tükrözi. Idén azonban nem tudták kiválasztani ezt az egyetlen szót vagy kifejezést. Ehelyett Egy példátlan év szavai címmel tettek közzé egy jelentést.
A jelentés az év történéseivel párhuzamban sorolja az új szavakat, az ausztrál bozóttüzektől kezdve, az amerikai elnökkel, Donald Trumppal kapcsolatos kongresszusi impeachment (felelősségrevonási) eljárás felvetődésén keresztül a koronavírus-járvány szótáráig. Beszámolnak róla, hogy nyáron a rasszizmusellenes Black Lives Matter-mozgalom és rövidítése, a BLM terjedt el világszerte, majd legutóbb az amerikai elnökválasztáson leadott levélszavazat lett felkapott.
Ugyanakkor arra is rámutatott a jelentésük, hogy az előretörő új szavakkal szemben a korábban népszerű brexitet 2020-ban 80 százalékkal kevesebbet használták.
Mint Casper Grathwohl, az Oxford Languages elnöke kijelentette, nyelvi szempontból még sosem tapasztalt ilyen évet, mint az idei.
Az oxfordi csapat több száz jelentős új szót és azok használatát határozta meg az év előrehaladtával, és ezek közül több tucatnyi simán lehetett volna máskor az év szava – jegyezte meg.
Tavaly a klímavészhelyzet lett az év szava az Oxfordi Angol Szótár (OED) készítői szerint.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!