
Kiesett Simona Halep a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyének nyolcaddöntőjében, miután hétfőn 6:1, 4:6, 6:4 arányú vereséget szenvedett az amerikai Serena Williamstól.
2019. január 21., 13:172019. január 21., 13:17
Halep - aki a tavalyi Australian Openen a döntőig jutott - 1 óra 47 percig bírta Williams ellen, és azt kockáztatja, hogy elveszíti világelső pozícióját a torna végén.
Bár love game-mel kezdett, Simona katasztrofális első szettet produkált, és mindössze húsz perc alatt elvesztette a következő hat játékot.
A második szettben egy másik Halep volt a pályán, egyre jobban adogatott, és bár 1:1-nél elbukta szerváját, kihasználta Williams minden kis hibáját, és 6:4-re behúzta a játszmát.
A döntő szettben 3:2-es vezetésnél Simonának három bréklabdája volt, de egyiket sem tudta érvényesíteni, Williams vérszemet kapott, és szinte hibátlan játékkal, nagy küzdelemben, 6:4-re nyert.
Williams kilenc ászt ütött, két kettőshibát vétett, első adogatásai után 77%-ban, a második után 52%-ban nyerte a labdákat, négy bréklabdát mentett hétből és ötöt nyert meg a tízből, 44 nyerő ütése volt és 33 ki nem kényszerített hibát követett el.
Halep két ászt ütött, két kettőshibát vétett, első adogatásai után 75%-ban, a második után 31%-ban nyerte a labdákat, öt bréklabdát mentett tízből és hármat nyert meg a hétből, 24 nyerő ütése volt és 12 ki nem kényszerített hibát követett el.
Halep és Serena Williams (27, WTA-16.) eddig tíz alkalommal találkozott, és kilencszer az amerikai nyert. Simonának eddig csak a női teniszezők 2014-es világbajnokságán sikerült legyőznie őt, 6:0, 6:2-re. Legutóbb 2016-ban léptek pályára egymás ellen, a US Open negyeddöntőjében, akkor 6:2, 4:6, 6:3-ra nyert Serena.
A korábbi fordulóban Halep Serena nővérét, Venust győzte le 6:2, 6:3-ra.
Halep 260.000 ausztrál dollárt és 240 WTA pontot kap teljesítményéért.
Serena a negyeddöntőben a cseh Karolína Pliskovával játszik.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!