Kezelni kell a helyzetet!

Az erdélyi magyarságot ért jogsérelmek listája, sajnos, igen hosszú, de a diszkriminációnak csak úgy lehet elejét venni, ha a megfelelő fórumokon nagyon határozottan felszólalunk ellene, és jelezzük, hogy számunkra elfogadhatatlan – ez a személyes meggyőződés vezeti Benkő Erika háromszéki szenátorjelöltünket.

Székely Hírmondó

2020. november 24., 00:062020. november 24., 00:06

 

– Az Európa Tanács póttagjaként, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetőjeként különböző nemzetközi fórumokon szólal fel a magyarság érdekében. Kérem, soroljon fel néhány ügyet, témát, amelyet képviselt.

– A múlt héten az ENSZ Kisebbségi Fórumán, ahol a gyűlöletbeszéd volt a téma, szóvá tettem Iohannis elnöknek a magyar kisebbség elleni uszítását, de az online térben, közösségi médiában jelenlevő gyűlöletbeszédet is. Ott a világ minden tájáról jelen voltak kisebbségi szervezetek, és azért azt tapasztalni lehetett, hogy másutt sokkal súlyosabb gondok vannak, Európa más világ. Korábban és más fórumokon is a Mihai Tudose miniszterelnök akasztással való fenyegetőzését, az úzvölgyi incidenst, a járvány idején teljességgel hiányzó anyanyelvű tájékoztatást, a hazai nemzetiségek közé éket verő Trianon-törvényt tematizáltam. Mindig igyekszem tényleges eseteket felhozni, ezektől lesz legitim egy téma, és kerülhet be egy összefoglaló jelentésbe, vagy lesz nyoma, az ország számára megfogalmazott ajánlásban.


– Megértik a kollégák ilyenkor, miért érezzük sértve magunkat? Támogató légkört tapasztal?

– Olykor az vezet sikerre, ha elég szakmai, ideológiáktól lecsupaszított módon sikerül megjeleníteni egy témát. Amikor az emberjogi bizottságban az autonómiakövetelésünk kapcsán bemutattam, hogy strukturálisan hogyan képzeljük el a decentralizációt, az önrendelkezést, az etnikai vonalat kihagyva belőle, azzal jött oda hozzám a bizottság török nemzetiségű elnöke, hogy életében először értette meg, mit jelent az autonómia. Mellettünk is szavazott. Az Európa Tanács egyébként 47 tagállamot képvisel, és pont azért jött létre, hogy megelőzze a térségben a konfliktusokat. Az Unióval ellentétben nagy, hangsúlyt fektetnek az emberi és kisebbségi jogokra, de a nőket, szexuális kisebbségeket ért sérelmek is kiegyensúlyozott módon helyet kapnak a jelentésekben, majd a tagországok számára megfogalmazott ajánlásokban. Vannak időszakos országmonitoringok is.

– Mennyire veszik komolyan a „megdorgált” tagállamok ezeket az ajánlásokat?

– Érthetően idegesek lesznek, egyáltalán nem vet jó fényt rájuk, ha elmarasztalják őket, ezért legtöbb ország igyekszik a követendő kritériumokat teljesíteni, azzal együtt, hogy a diplomáciai porondon olyan véleményeket fogalmaznak meg, amelyben megpróbálnak fellépni a jelentések ellen. Ezzel sem sikerül viszont a problémákat, illetve a jelentéseket és ajánlásokat meg nem történtté tenni. Nagy meccseink vannak például az esélyegyenlőségi bizottság (melynek én vagyok a póttagja) román képviselőjével: ő elmondja, Románia mennyire fantasztikus jogállam, én elmondom az ellenkezőjét bizonyító példákat. Az én javaslataim végül be szoktak kerülni a jelentésekbe.

(Comandat de UDMR – Realizat de Profiton SRL – cod AEP 1320000)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés