Kézdivásárhelyen a HalVirág

A HalVirág Bábszínház november 20-án, jövő szerdán a Vigadó Művelődési Ház nagyszínpadán mutatja be Kőleves című bábelőadását.

Székely Hírmondó

2019. november 13., 00:122019. november 13., 00:12

– Milyen előadások határozzák meg a HalVirág Bábszínházat?

– Bábszínházunk leginkább magyar népmeséket dolgoz fel, kesztyűs és/vagy pálcás bábok szerepeltetésével. De repertoárunk része helyi legendák bábszínházi adaptálása is, például a Gyilkos-tó legendája is átdogoztuk.

– Mit tapasztaltak, mit szeretnek igazán a gyerekek?

– A gyerekek a bábszínház csodáját, annak varázslatos világát szeretik a leginkább, ahol minden megtörténhet, és a jó elnyeri jutalmát, győzedelmeskedik.

– Hogyan készül el egy bábelőadás?

–Több ezer lépést meg kell tenni az előadás első próbájáig: elkészíteni a bábokat, felöltöztetni őket, díszletet varrni/festeni, minden apró kis kelléket a helyére tenni, szöveget megírni, zenét választani/komponálni. Majd mikor mindez készen van, kézbe venni, játszani/próbálni velük, életre kelteni őket. Egy előadás bemutatásához a próba az utolsó lépés.

– Kézdivásárhelyre a Kőleves című bábelőadást hozzák el. Miről szól ez? Miért pont erre esett a választás?

– Az ételek ételének titkos receptjét szeretnénk elárulni a gyerekeknek, miközben Vitéz uram és az Öregasszony el is készíti azt. Az előadás a jól ismert mesét dolgozza fel a kuruc korba helyezve azt, a kiszolgált kuruc katona jól megleckézteti a labanc Öregasszonyt, miközben még jól is lakik.

– Miért gondoljuk azt, hogy a bábszínház „csak” gyerekeknek szól?

– Mert felnőttként nem merünk már hinni a mesékben, a varázslatot nem engedjük közel a szívünkhöz. A bábok erős és sarkított érzelmeket közvetítenek, melyek megélése kihívás a felnőtt számára. „Gyerekesnek” érezzük, ha egy élettelen báb megríkat vagy megkacagtat, nem merjük elfogadni az ártatlanság egyszerűségét, inkább félretoljuk a gyerekek világába, ahol már nem kell foglalkoznunk velük, és a realitásban elveszett felnőtt agyunkat kikapcsolva tarthatjuk. Rohanó világunkban megállni, időt adni a befogadásra nehéz.

– Mik a társulat jövőbeli tervei?

–  Néhány napja mutattuk be Fogasmese előadásunkat, december elején pedig A Szent Anna-tó legendáját mutatjuk be ötvözve az élő koncertet az árnyjátékkal. A bemutatóra készülés mellett folyamatosan turnézunk, egyik fő célunk, elvinni a bábszínház csodáját a legeldugottabb településekre is.

Tamás Réka

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust